Délelőtt 11- kor sörözni? Kemény! Most már biztosan tudom! Alkoholista vagyok! Innen már nincsen visszaút. Elindultam lefelé a lejtőn és azt érzem, hogy egyre lejjebb, és lejjebb jutok rajta. Valaki fogja meg a kezemet és húzzon ki a szarból!
Na, komolyra fordítva a szót, szó sincs arról, hogy klinikai esetté váltam volna. Bár néha tényleg elgondolkodom azon, hogy hol van az a határ, ami még kulturált mennyiségnek számít egy-egy iszogatás során.
Talán nem ártana eldönteni jó előre, hogy miért is iszik az ember adott alkalmakon.
Én szétválasztom. Van helyzet, amikor ízlelni, megismerni, játszani akarok a borral. Ilyenkor a visszafogott mennyiség a jellemző. Megfelelő a hely, az idő, a hangulat. Nem ragad el az italozás heve. (azt hiszem, hogy ez a kulcs). Van helyzet, amikor nem számít maga a bor, csak egy szereplője az eseményeknek, mondhatni természetes velejárója. Persze ilyenkor sem lőre kerül az asztalra, de ebben a helyzetben más a fontos. Maga az alkalom más. Mert ilyenkor a társaság, az esemény, egy jó vacsora, egy buli vagy csak egy esti teraszos borozgatás az apropó. Más a minőség. Más az indíttatás. Ilyenkor is megszagolod, ilyenkor is kortyolod, ilyenkor is eljátszol vele a szádban, de nem ragad el a lendület. Megiszod és már tartod is a poharad a következőért, mert beindult a beszélgetés. Nem a boron van a hangsúly!
Ugye érted?
Nevezetesen a tegnapi ivászat szerintem pont úgy volt jó, ahogy volt. Tudom én, hogy az utolsó pohárka rozé már nem kellett volna, de ugye nem illik megsérteni a házigazdát és ha már tele a poharunk, akkor azt határozottan üríteni kell. Jaj nekem! Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer megértem Aput! Most jövök rá, hogy ő mindig csak udvarias volt és tisztelettudó, amikor a „Na még egy utolsót” felkiáltást újabb és újabb teli poharak követték és hát, ugye ott az illem, apu csak itta és itta a szeszt. Hol kisebb, hol nagyobb szerencsével. Határozottan tagadja, de nem bírja az alkoholt.
Apja fia! Most már ezt a kifejezést is megértem.
Szóval ott tartottam, hogy döntsük el, hogy miért is iszunk. Ihatunk azért mert ünneplünk valamit. Ihatunk azért, mert bánatunk van. De tehetjük jókedvünkben is. Ihatunk akkor is, ha összejövünk barátokkal és jól esik poharazni a beszélgetés mellé. Nincs is jobb érzés, mikor egy pohár vörös mellett vitatod meg az élet nagy dolgait vagy éppen csak maradt tegnapról egy bontott üveggel és bekínálod, hátha kedvet kap a partner. Persze tudjuk, hogy igazából Te akarsz inni, csak hát olyan ciki egyedül. Valóban ciki? Szerintem nem! Régen azt gondoltam, hogy szégyenletes, ha valaki magában iszogat. Azóta eltelt egy csomó év és rájöttem, hogy nincs abban semmi rossz, ha az ember kibont egy palackkal és egy szar nap után egyszerűen hagyja magát kicsit zsibbasztani.
De ihatunk akkor is, ha főzünk, mert nincs is annál jobb, mint amikor „főzőbor” címen rá-rá járunk az üvegre. Mert inni és főzni jó! De még jobb mindezt együtt csinálni. Bújod a szakácskönyvet, kavarod a rántást és közben kortyolsz egy nagyot, hogy merészebb lehess, mikor fűszerezni kell.
Lehetne sorolni az alkalmakat, hogy mikor lehet még inni. Szerintem azt a világot éljük, amikor az ivászat újra a fénykorát éli. Engem az is elgondolkodtat, hogy hirtelen mennyi bortudor és mennyi borértő nőtte ki magát a semmiből. Szerintem nincs olyan társaság, ahol ne lenne legalább egy valaki, aki ne ásta volna bele magát jobban a témába. És szerintem ez jó dolog. Ha jobban belegondolok, ez az egész boros dolog kicsit kezd olyan lenni, mint a foci és a politika. Mindenki kurvára ért hozzá! És ebből mindig csak a baj van. A suszter maradjon a kaptafánál! Higgyük el, hogy ez is egy szakma, amit tanulni kell. És érteni! Ne gondoljuk, hogy csak azért, mert ittunk 5 féle bort, már mindent tudunk róluk. Ez egy hosszú folyamat. Lássuk be!
Én azt szeretem, amikor összejövünk Juciékkal és kóstolunk. Aztán beszélgetünk róla. De nem hisszük azt, hogy szakértők lennénk. Pusztán adunk egymás szavára. Mert ebben az egészben ez a csoda. Kortyolsz, ízlelsz, várod a hatást, feldolgozod a benyomásokat és megéled.
És eldöntöd, hogy tetszett e vagy sem. Persze ez nem jelenti azt, hogy minden esetben egyetértünk. Dehogy is! Hiszen minden száj, minden orr mást és mást érez. Kinek mi a kedves, kinek mi a jóleső. Roppant érdekes! Olyan okosakat tudok írni! :)
Tehát! Én Szatmári Ferenc kijelentem, hogy inni jó!
Ésszel! Azt hiszem ez a lényeg! Ámen!
Nos, ott maradtam el, hogy az utolsó pohár bort már nem kellett volna meginni. Vagy szerencsére nem volt még egy pohárral? Már nem is emlékszem.
Roppant jó kis összeröffenés volt!
Vikiéknél voltunk vacsorán . Hm! Lakomán, ha pontos akarok lenni. Házi kenyérrel, paradicsomos vajjal. Majd vargányaleves, sajttal. Aztán jött a libacomb (álom volt Viki, akarom a receptet) , narancsos káposztával, rozmaringos burival, salátával.
Gyerekek, én mondom, hogy még most is lázba jövök, pusztán az írástól ! Egy hedonista is zavarba jött volna a tegnapi kínálattól és íz orgiától.
És hát a desszert! Na, az is megér egy misét!
Atyám! Oldozz fel, mert vétkeztem! Bezabáltam, de keményen. Masszívan, határok nélkül…
A desszert külön posztot kap! Röviden almás volt és mennyei. Pont.
Azzal kezdtem a mait, hogy 11-kor már söröztem. Igen! Mert tegnap meg boroztam és pálinkáztam és pezsgőztem is. A baj, hogy nem ebben a sorrendben tettem. De erről Pityuék tehetnek. Miattuk borult fel a sorrend. Ha időben jönnek, akkor nem kellett volna kétszer pálinkáznom, nem kellett volna beékelni egy pezsgőt a kettő közé és mivel azt sem akartam, hogy Lacás egyedül borozzon, kénytelen voltam feláldozni magamat ezen az oltáron is a tegnapi este folyamán.
Ma pedig fogom a fejemet rendesen! Mert itt van az a rühes macska, jaj hogy pusztulna!
Kellett az a gyógysör! Mert a kutya is szőrét nyalja!
Recept másnapra.
fél kg zöldborsó
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 dl tej
5dl csont lé vagy víz
1 csokor petrus
4-5 ek olaj
3 ek liszt
Só, bors
A hagymát és a petrust vágd finomra, a hagymát 2 kanál olajon dinszteld puhára. Add hozzá a borsót, keverd össze, öntsd fel a tejjel és a csont lével. Forrald 3-4 percig. Közben egy serpenyőben hevíts 3 ek olajt, szórd bele a lisztet, nyomd bele a fokikat, a petrus felét. Vigyázz, ne nagy lángon készítsd a rántást, mert megég a liszt és a foki is. És akkor keserű lesz. Ha szép zsemleszínű már, húzd le a tűzről és adj hozzá 2 dl hideg vizet. Habverővel keverd simára és add folyamatos keverés mellett a főzelékhez. Forrald
ki, sózd, borsozd. Edd!
Nincs főzelék fasírt nélkül!
Recept
Fél kg darált sertéscomb
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 tojás
1 kk majoránna
1 kk őrölt kömény
4 ek zsemlemorzsa
Só, bors, lehet egy ek piros paprika is
Sütőt kapcsold be 180 fokra!
A hagymát itt is vágd apróra. Egyszerre sütheted a főzelék hagymájával. Ha teszel rá paprikát, akkor külön csináld. De ha szereted a piros főzeléket, ne tedd.
Szóval a hagyma felét vedd ki, add a darált húshoz. Szórd rá a fűszereket, a 2 tojást, 4 ek zsemlemorzsát. Dolgozd össze, formálj 10 cm széles és 5 cm magas alagutat, tedd tepsire (kenj alá zsírt, vagy sütőpapírt) és süsd 40 percig. Kívül ropogós lesz, belül szaftos. Az utolsó 5 perc lehet maximum hőfokon, így ropogós lesz a kérge.
Ez egy gyors változat. A masszából készíthetsz rendes fasírtot is, csak akkor forgasd prézlibe (zsemlemorzsa) és olajban süsd ki. Csinálj próbasütést! Ne legyen forró az olaj.
Anyu szavai itt csengenek a fülemben! Ha itt lenne ezt mondaná: „Aki éjjel legény, legyen nappal is!”
Mamikám! Délután 4 óra van! A nappal már elmúlt! Ugye mehetek aludni?
Ja, és ez a főzelék nem a falra hányt borsó! Sicc innen! Hagyjál már élni!
