Utánam srácok! A tollhegy kissé zabos lett!

Már második hete futom a köröket, a táv egyre hosszabb, az idő egyre rövidebb. Senki nem mondta, hogy sétagalopp lesz a felkészülés. Gondolom nem árulok el nagy titkot, tényleg nem az. Ma reggel Bajkai Attila barátom vált 2 kör erejéig társammá, igazán jól jött egy kis támogatás.

Innen is köszi Ati, pénteken is várlak. Ma 3 kör volt az adagom, ami valamivel több, mint 15 km. Az első kört egyedül futottam, Attila a másodiknál csatlakozott. Aztán a harmadik felénél jött az extra dopping 20 apró gyermek képében. Ott ácsorogtak a futószőnyeg szélén, 2 dadus fogságában és próbálgatták, tesztelték a különleges anyagot. Elfutottunk mellettük és én spontán odaszóltam nekik, hogy lehet ám bennünket biztatni, hogy Hajrá! és mentünk is tovább, de arra, ami ezután következett tényleg nem számítottam.

A gyerekek elkezdtek kiabálni, hogy Hajrá! Hajrá, a távolból még azt is hallottuk, hogy a dadusok azt skandálják, hogy Hajrá egyik, ne hagyd magad másik, majd a gyerekek szintén és mikor hátrafordultunk, nagy meglepetésünkre majdnem az összes gyerek futott utánunk és üvöltötték, hogy Hajrá! Hajrá! a dadák nagy megrökönyödésére, mert erre ők sem voltak felkészülve. A srácok olyan lendülettel iramodtak meg utánunk és próbáltak meg utolérni bennünket, hogy már-már kínos volt a helyzet, hiszen a távolból már csak azt lehetett hallani, hogy Álljatok meg! Azonnal álljatok meg és gyertek vissza! Mi nem álltunk meg, mentünk tovább, de sejtettük, hogy csak olaj lenne a tűzre, ha vissza-vissza fordulnánk, így szépen eltempóztunk előlük, esélyt sem adva nekik, hogy utolérjenek. Remélem, hogy szót fogadtak és visszatértek a bázisra, de bevallom, hogy olyan energiát adtak ezzel a kis őszinte gyerekcsínnyel, amit remélem, hogy Rómában is tudok majd kamatoztatni. Engem csak az szomorított el, hogy a két dadus közül egyiknek sem jutott az eszébe, hogy utánuk fusson és visszaterelje őket a többiekhez.

De az is lehet, hogy eszükbe jutott, csak éppen képtelen voltak a mozgásra. Nem is értem, hogy erre miért nem gondolnak. Pláne egy ilyen helyszínen. Ott a nagy tér, a futók, teljesen természetes, hogy a gyerek gondol egyet és megiramodik. Szomorú, hogy egy ilyen megmozdulásban a gyerekek nem számíthatnak a kísérőjükre.

Ennek ellenére jó kis "dráma" volt, remélem, hogy holnap is összefutunk majd. Az erő legyen velünk. És, hogy az erőhöz energia is társuljon, ma tésztát főztem, tollhegyet (pennét) tonhallal, paradicsommal, olajbogyóval és zabbal! Nem tévedés! Zabpehellyel. Hogy honnan jött az ötlet? Túl kevés volt a halam és úgy gondoltam, hogy a zab megfelelő lesz arra, hogy pótolja a hiányzó pikkelyest. Bejött!


Recept

fél kiló penne
100 gr tonhal konzerv
1 fej vöröshagyma finomra vágva
4-5 ek zabpehely
150 gr fekete vagy zöld olajbogyó
250 gr hámozott paradicsom konzerv
1 kk cukor
só, bors, fél citrom leve
4-5 kanál olaj

Tegyél fel egy nagy fazékba vizet forralni. Lobogjon, sózd, majd tedd bele a tésztát. 8-9 perc a főzés, nézd meg a zacskón, hogy mit ír. Nem főzd túl, tudod, Al dente! Egy másik edényben hevítsd fel az olajat és dobd rá a hagymát. Főzd puhára. Add hozzá a paradicsomot (ha nem darabolt, akkor aprítsd fel mielőtt beleteszed a raguba).Majd az olajbogyót, halat, cukrot, sót, borsot és a végén a zabpelyhet. Rotyogtasd össze, facsard bele a citromlevet és ha nem elég sós, sózd. A tésztát szűrd le, egy adagot tegyél tányérra, merj rá egy jó bátor adag szószt, reszelj rá kemény sajtot és meríts belőle annyi energiát, mint amennyit nekem ad minden egyes alkalommal, amikor ezt eszem.
Aztán tessék felvenni a futócipőt és kimenni a szabadba kocogni egy jó nagyot.

Na gyerünk! Utánam srácok, mert a tészta hizlal!