2011. január 13., csütörtök

Ázsiába mentem! Kapjátok be!


Ha őszinte akarok lenni, akkor azt tudom mondani, hogy voltam már Ázsiában, hiszen tavaly kétszer is érintettük a földrészt. Szingapúrban ki is szálltunk a gépből, de ha azt veszem alapul, hogy nem szívtam echte, oridzsi, igazi ottani levegőt (lég kondi az egész reptéren) , akkor ezt sem nevezhetem hivatalos ottlétnek. Visszafelé már ki sem szálltunk, életerőm nem volt a 30. órában, nem hogy egy újabb repteret kelljen végigmászni csupa érdeklődéssel és lelkesedéssel.
Szóval Ázsia kimaradt, de az elmúlt pár hónapban valahogy újra meg újra fel-felbukkan az
életemben. Hol közvetlenül, hol közvetve, de itt van körülöttem, azt is mondhatnám, hogy folyamatosan körülölel :)
Upsz! Asszem illene ezt pár szóban kifejtenem, hogy senki se maradjon kétségek között, miről is hadováltam itt az előbb.
Röviden! Ha minden jól ment volna (leginkább a szekér) akkor a mai napon, pontosan ezekben az órákban Kuala- Lumpúrból haladnék Szingapúr felé, majd onnan Indiába. Ez az egyik ölelő kar. (1 hónapig szerveztük az utat, de ....)
A másik ölelő kar, ami körbevesz, nem más, mint az a tény, hogy Judit barátnőm 3 hete jött haza Ázsiából, mert nekik jól ment a szekér tavaly. :)

A harmadik ölelő kar, ( Ázsia- Siva ), hogy veszettül odavagyok mindenért, ami Ázsiával és a konyhával összefüggésbe hozható, csodálattal figyelem, ahogy a rengeteg fűszert, alapanyagot, ízeket babusgatják, kevergetik, tisztelik, megbecsülik és csodákat hoznak létre belőlük.
Szerintem ott mindenki egy mini chef, csak van, aki megnő és van, aki kicsi marad, de az biztos, hogy velük születik ez az egész fűszer illattal való kölcsönhatás.
A negyedik ölelő kar pedig tegnap tekeredett rám, a semmiből.
A szomszéd fiú hívott fel és kérdezte, hogy elmennék e vele az Ázsia centerbe, pörgős szoknyákat vásárolni a kis tanítványainak. Jobb dolgom nem lévén elkísértem, amúgy sem voltam még ki
csiny hazánk híres ázsiai központjában.
Nos, sokat nem láttam belőle, mert nem a "giga központba" mentünk, hanem egy másik épületbe, de valahogy nem éreztem azt, hogy ide vissza akarok jönni. Elég volt ez is. Van a városban elég ázsiai bolt, ha valami kell a főzéshez, megkapom azokban.
Persze jó szokásomhoz híven elkapott a láz a tánc kellékek láttán és vettem egy fekete boát és egy farsangi nagyon szuper tollas álarcot,a "soha nem lehet tudni mikor, lesz jó" jelmondat alapján. Hoppá! Micsoda vétel volt!


De kussoljak már, főzni kéne! Nem vartyogni, hogy így meg úgy, meg karok, körmök, tollak, bla-bla-bla...Szóval Ázsia! Fogtam magamat és az összes ölelő karokkal elindultam a váro
sba és megcéloztam a Culinaris-t.
Zárójelben: Ért olyan kritika, hogy ne csak drága és elérhetetlen kajákról papoljak, gondoljak azokra is, akiknek ezek a dolgok elérhetetlenek. Nos, igen! Ez is fontos! Itt teszek esküt, hogy a
következő napokban ez lesz a fő csapás. De ma még élvezem és hagyom, hogy az ölelő karok kényeztessenek! :) Zárójel bezárva!
Ott tartottam, hogy Culinaris. De koppintok is az orromra, eddig mindenről másról volt szó, csak arról nem, hogy mi is lesz a mai betevő. Most kikiáltom a világba, hogy thai vörös curryt készítettem csirkemellel, tésztával. Persze nem Gyermelyivel, hanem ázsiai instant cuccal.

Ár körkép:
tészta 550, kókusz tej 300, osztriga szósz 390, lime levél 200, friss koriander 200, citromfű 200, lime 150, szója szósz 350, rák paszta 450, friss gyömbér 150. Természetesen forintban.
Tudom, hogy minden relatív, ez itt durván 3000 Ft! Ehhez plusz hozzájön a hús,
a paprika, a répa, a hagyma, a fokhagyma, só, bors, chili paprika, olaj, szóval legyen 4500. De bátran kijelentem, felelősségem minden tudatában, hogy ebből 4 ember olyan szinten lakik jól, hogy a szekrényben lapuló maradék tegnapi kekszem holnapig biztos, hogy megmarad, mert ez a mennyiség igazán mennyiség.
El kell mondanom, hogy ez a sok cucc egyben, gyári paszta formájában is beszerezhető, olcsóbban, gazdaságosabban. Nem rosszabb, kedvelem azt is, korrekt íze van.
De ugye senki nem kételkedik abban, hogy a friss kontra előgyártott versenyt az utóbbi nyerje meg. (Megfelelő receptúra alapján haladva, természetesen.)

Hehe! Simán felhúztam magamat ezzel az egész "friss" izével...Imádom, amikor magamban mérgelődök és a végén eljutok arra a szintre, mint a nyúl a medvével! :) B..d meg a fűnyíródat! :)


Tény! Soha nem lesz olyan az étel, akármilyen alapokat is használunk, mintha ott, eredetiben készülnének el. Nem is ez a cél! De bízom abban, hogy aki már járt ott és kóstolt, talál hasonlóságot ha kipróbálja, aki pedig nem (mint én) tapasztalja meg, hogy van élet a sarki kínain túl.

A paszta receptje:
1 kanál aprított gyömbér
1 kanál aprított citromfű

1 kanál őrölt kömény
2 kanál aprított koriander levél (maradjon egészben is pár levél, a végén isteni megszórni vele az ételt)
1 kanál rákpaszta
4 gerezd fokhagyma
1 fej szeletelt lila hagyma
3 kanál halszósz
2 kanál szójaszósz
3 lime levél finomra vágva

1 tk durva szemű só
1 kanál osztrigaszósz
3-4 piros chili paprika
2 kanál paradicsomlé


Mozsárban, vagy konyhai kutterben (aprítóban-manapság a bot mixerekhez adják gyárilag) összepürésíted majd kóstolod. Én az utóbbit használtam, így kicsit "darabosabb lett, de nincsen mozsaram...:( Olaj nem kell hozzá, az összes alapanyag elég nedves önmagában is. A sóval vigyázz, mert aszója szós is sózott.

A többi hozzávaló

70 dkg csirke mell (legyen csontos, mert miután kifilézted, főzhetsz belőle alapot a leeső paprikákkal, répával, hagymával)

30 dkg sárgarépa
1 zöld és egy piros kaliforniai paprika
1 fej vöröshagyma
3 ek kukoricakeményítő
1 dl olaj
fél kg ázsiai tészta
3 ek kókusz tej
1 lime

só, bors

Tegyél fel egy lábosba kb. 1 liter vizet, forrald. Ha forr, 1 ek sót tegyél bele.
A csirkét, répát, hagymát, paprikát egyforma vékony és egyforma hosszú csíkokra vágjuk. (3-4 cm hosszú, 3-4 mm vastag). Egy wokban (nekem Tefal van, szóval nem igazi) olajt hevítek, füstölésig. A husikákat összeforgatjuk a keményítővel (lehet rétesliszt vagy búzaliszt is) és óvatosan beletesszük a forró olajba. Ropogós kéreg keletkezik rajta, 2 perc után kivesszük, csepegtetjük. Az olajos wokot tovább hevítjük, majd adunk hozzá pár csepp olajt és hozzáadjuk a hagymát is. Kevergetjük pár percig, majd a le
sült pörzs anyagokat egy kevés vízzel (1 kanál) vagy fehér borral meglocsoljuk és szépen visszanyerjük az összes husinkat, ami lesült. 2 perc után rádobjuk a répát, 3-4 perc után a paprikákat majd 2 perc után a pasztát is hozzákeverheted. Öblítsd ki az edényt és a keveréket add hozzá a forrásban lévő vízhez. Forrald fel, add hozzá a husikákat majd a kókusz tejet. Kóstolj, ha nem elég sós, sózd. Nagyon más nem hiányozhat belőle...Ha mégis, tied a pálya :)Nincsenek szabályok.
Zárd el alatta a tüzet.


A tészta könnyű eset. Zárd el alatta a gázt, vagy ha kerámia, akkor azt és rakd bele a tésztát. 5-6 percig áztasd, majd szűrd le. Vigyázz! Hamar túlpuhul! Nekem sikerült szétbarmolni, de túléltem. :)

És végre itt a finish! Végy egy jó nagy mélytányért, bele egy adag tésztát, rá egy bátor kanál ragut, arra friss koriandert és pár csepp lime-levet és azonnal ess neki, mert frissen az igazi.

Ne próbálkozz pálcával, csak ha profi vagy, mert elveszi a kedved az ételtől és nem fogod élvezni az íz orgiát!
Jó étvágyat! Isten hozott Ázsiában! Kapd be!!!!!!!






2 megjegyzés:

  1. Ugye osztrigaszósz nélkül is finom lesz? Ugye? :S :) Azt nem kaptam a boltban.

    VálaszTörlés
  2. Szia Ribizli!
    Bocs a kései választért, de nem gondoltam, hogy lesz aki kommentel. :) Ezek szerint erre is figyelnem kell.
    Osztrigaszósz nélkül is elkészíthető, de ha kedveled az ázsiai konyhát azonnal pótold a hiányt és az életed árán is szerezz be legalább 1 üveggel. A Tesco-kban már van külön egzotikus polc, ott találsz.

    Konyhára fel! :)

    VálaszTörlés