Péntek, hajnali 3 óra.
Kelés, taxi, reptér, levegő, London- Luton. Nem engednek ki a gépből, mert korán jöttünk. London, szállás 1. majd, szállás 2., város, másnap, harmadnap, London- Luton. Gép nem jön, aztán jön, Budapest, Tesco, hajnali 3-kor fekvés, Mokka, TV2.
Ha valaki azt mondja nekem, hogy ezen az úton semmi vicces nem történik velünk, akkor a szemébe röhögök. De a papírforma bejött. Lacásékkal együtt utazni mindig kaland és soha nem unalmas. Ha őszinte akarok lenni, azt is mondhatnám, hogy titkon mindig azt remélem, hogy az utak során lesz valami affér, lesz valami olyan, amit az ember előre nem tervezhet.
Miért van az, hogy a repülés körül mindig van valami gubanc? Ha véletlenül elindulunk, akkor nem engednek ki a gépből, mert korábban érkezünk. Hozzászoksz. Nem is tűnik fel, hogy ez történik. Miért van az, hogy az előre foglalt szállást elsőre megtalálod, de kiderül, hogy az pont nem úgy néz ki, mint a képeken? De ami még ennél is jobb, hogy nem is működik? Aztán mikor elindulsz, hogy keress egy másik hotelt rájössz, hogy ez nem is az a hotel amit keresel, csak a neve hasonlít rá? Vagy miért van az, hogy hazaútnál már természetesnek veszed, hogy nem érkezik meg érted a gép időben (jobb esetben csak késik, mint most is) és csak órákkal később érkezel meg az amúgy is késői órához képest?
Vagy miért van az, hogy ha valahogy mégis elindulsz, akkor a pilóta közli, hogy lehetséges, hogy Budapest nem fogad, mert elérheti a hóvihar? Miért? Nekünk ez a karmánk? És mi szándékosan kísértjük? Ki tudja!
De az tény, hogy utazni jó. Nagyon jó. Ha tehetném, utaznék. Mondjuk Vikiékkel!
Szóval London! Ezt az utat erősen a helyi élet alaposabb megismerésének ajánlottam. Ez alatt most nem az éjszakai életet értem. Az a következő út apropója lesz. A mostani utazás arra volt jó, hogy ott ettünk, ahol a helyiek, ott ittunk, ahol a helyiek és ott vásároltunk, ahol a helyiek. Pubok, csehók, Wagamama.
Ettem igazi angol reggelit tojással, paradicsomos babbal, bacon-nel, kolbásszal, kenyérrel, vajjal, kávával. Ettem kihagyhatatlan fish and chipset nem is tudom, hogy hányszor. Ettem zsályás kolbászt, gravy mártással, burgonyapürével. Aztán jöttek a sörök! Imádtam reggel 11kor a reggeli mellé sörözni, majd azon bénázni a városban, hogy már megint pisilni kell, idegesítő, de megéri. Imádtam válogatni a helyi ale kínálatból, ami egy felsőerjesztésű angol sörféle, rengeteg színben és ízben pompázva. Alig 6 % alkoholtartalmával itatja magát elég rendesen. Ezek lágy sörfélék, kevés olyan volt, ami akár kicsit is megközelítette volna a mi keserű ízlésünket. Ami még hiányzott belőle, a szénsav. Itt nem nyomják tele gázzal. Teljesen természetes valójában adják. Semmi utókezelés. És teljesen egészséges. Igyatok sok sört. Csak jótékony hatása van. Mértékkel!
Sör, sör, sör. Bacon, bacon, bacon! Krumpli, krumpli, krumpli. Zsír, zsír, zsír. Bab, bab, bab. Gravy, gravy, gravy. (a gravy az angolok barnamártása, csak sokkal finomabb és egyszerűbb)
Azt hiszem, hogy ez így egyben masszív mennyiségnek tűnik. Utólag mondhatom, hogy az is volt. És itt a múlt idő szerencsére tényleg a múlté.
Az úgy történt, hogy egész nap ettem. Persze mentünk is mindenfelé, de azért nem mozogtam annyit, hogy ezt a töménytelen mennyiségű kalóriát feldolgozzam. Én meg mohó módon halmozni akartam az élvezetet és csak nyomtam magamba mindent, ami angol.
A nap végéig nem is volt bajom. Már azt tervezgettük, hogy vacsorázni a Wagamama-ba megyünk, (Lacás mániája a hely, 1 éve csak ezt hallgatjuk),amikor én még bejelentettem, hogy nekem ugyan el kell mennem futni, mert ez így már nem mehet tovább. No, nem mondom, hogy éppen volt nálam futócucc, bevallom, hogy készültem erre a merényletre, mert sejtettem, hogy a zabálás nem tesz jót napi edzéshez szokott szervezetemnek. Tudom, hogy ez már beteges, de gyerekek, ez legyen a legkisebb gondja az én egyetlen, drága életemnek.
Szépen magamra öltöttem kocogó jelmezemet és nekilódultam. Miután letudtam fél órás körömet éreztem, hogy valami nincsen rendben odabent. Lehet, hogy a futás sem tett jót, de olyan szinten készültem ki a rengeteg nehéz kajától, hogy a WC-ben töltött fél óra után boldogan jelentettem ki a csapatnak, hogy most már mehetünk Wagamama-hoz, mert én a kis affér miatt olyan, mintha egész nap nem is ettem volna semmit.
Igen, tudom, amit eddig is tudtam! Tudni kellene megállni egy határon, nem átesni a ló másik oldalára. Ez a londoni gasztro- túrára is érvényes. De ez jellemző rám. Soha nem fogom
kibírni. Mert olyan finom, hogy kell még egy, aztán megint és még egy, aztán a mara
dékot, majd a másikét, stb. Ismerős valakinek? Nyugtassatok meg, hogy más is ilyen mohó.
A Wagamama 1992-ben nyitotta első éttermét. Japán ételek, friss, eredeti alapanyagok, látványkonyha, gyors szerviz, modern belső, isteni ételek.
Eddig nem értettem, hogy mi ez a nagy rajongás Lacás részéről az étterem felé. Eddig.
Talán a véletlennek vagy amúgy is így alakult volna, de ott volt 100 méterre a hoteltől egy WM. Mi jelnek vettük és szombat este már bent is voltunk. Rament ettünk (tartalmas leves, tésztáva
l, hússal, zöldséggel), giosa-t (bambuszban párolt töltött gőzgombóc , szószokkal, savanyított zöldségekkel), de volt szójabab, csirkeizé, ecet, csili, magyar pincér ( Szia Gery), gyömbér sör, pálcika, n
agy edény, miegymás.
Ha két dolgot kéne kiemelni a 3 napos túrából, akkor az egyik biztos, hogy WM lenne. A másik a Tate Modern. Szuper este volt, szuper emberekkel, vidámsággal, Isteni kajákkal, ízekkel, élményekkel, belvárossal, élettel, taxikkal, buszokkal, multi kulti környezettel, metrókkal, tömeggel, Londonnal.
Olyan este volt, amire sokáig emlékezni fogok. Köszönet Vikinek, Marcinak, Gerginek, Lacásnak. London klassz hely.
Vasárnap este hazajöttünk. Azaz éjjel. Hajnalban még rohanás a budaörsi Tescoba, mert hétfőn a Mokkában jelenek. Ehhez kellett beszerezni pár dolgot. De már túl vagyok rajta, leettem a habot a mokkáról.
A következő londoni utamon piacok, jobb éttermek, éjszakai élet kerül a kívánságlistámra.
Ezt az utat nem terveztük agyon, sőt, egyáltalán nem terveztük meg. Ennek ellenére olyan élményekkel lettem gazdagabb, ami újra megerősítette kissé megkopott London imádatomat.
Ennek hatására ma megfőztem a saját rámenemet, ami eredetileg Kínából ered. De átkerült Japánba. Csirke vagy sertés alap lébe szárított szardíniát, szójaszószt, hagymát, marhacsontot, shitake gombát, tonhalat tesznek, főzik, majd ebben áztatják a tésztát, majd hússal, friss újhagymával, bambusszal dúsítják.
Az én rámenem garnélás lett. Egyébként japánban is ahány ház, annyi rámen. Ez nagy biztonságot adott. Nem törekedtem az eredetire.
Recept
1 fej vöröshagyma
1-1 zöld-piros kaliforniai paprika
1 sárgarépa
2 cm friss gyömbér, pucolva
1 doboz bébispenót
1 csomag újhagyma
5 ek szójaszósz
3 ek osztriga szós
2 ek halszósz
30 dkg rákocska
30 dkg instant ázsiai tészta
1 ek olaj
Az hagymát, répát, paprikát, gyömbért gyufára vágjuk. Egy edényben (wok) olajt hevítek és a hagymát pár percig pirítom. Felengedem 1.5 liter vízzel. Ha a hagyma puha, hozzáadom a répát, gyömbért. 2 perc után a paprika jön. 2 perc után beleteszem a rákot, halszószt, szójaszószt, osztrigaszószt. Forralom 1-2 percig. Az újhagymát finom karikákra vágom, a parajleveleket megmosom, lecsepegtetem.
Tálalás előtt a tésztát beleteszem a lébe, amit ízlés szerint tovább ízesíthetek.
2-3 perc után a tészta szétázik és ehető.
Ha megesszük az egész levest egyszerre, maradhat benne, de ha többször ennénk belőle, akkor szedjük külön tálba, mert így nem puhul tovább. Egy jó nagy tányérba tegyünk tésztát, merjünk rá levet, szórjuk meg a friss parajjal, hagymával és együk azonnal, szürcsölve, cuppogva, ízlelve, élvezet
tel, átmelegedve és már az elején azon gondolkodjunk, hogy mennyi adagot akarunk még megenni, mert egy biztos, hogy nem lesz elég.
London először Big Ben, Tower, Piccadilly, ami kötelező.
Másodszor már színház, múzeum, étterem is.
Harmadszor még nem voltam ( azaz igen, de ezt most hagyjuk), így csak terveim vannak. De az biztos, hogy sokba fog kerülni.
Gergi! Hogy mondják angolul, hogy én egy éhes magyar vagyok?
Ájm ö hángri hángérien!
Enjoy!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése