Egy cipő, ami nem is olyan. Nyuszi hopp! A húsvét idén elmarad!

A poharamban bor, a vacsora sül és végre a borsőrlőmet is feltöltöttem színes golyócskákkal. A golyócskák borsból vannak és köszönik szépen, nagyon jól érzik magukat a helyükön. Nyilván az öröm csak addig tart, amíg ki nem tekerem a nyakukat. Egyszerűen imádom a frissen őrölt bors illatát, ízét, aromáját, hatását, tehetségét. Mert valljuk meg, roppant jól tudnak bánni az ételekkel. A legrosszabb krémlevest is feljavítja néhány laza tekerés egy borsőrlővel. Persze ez csak akkor igaz, ha az apró darabkák a levesen landolnak. Ezt fontosnak tartottam tisztázni, már itt az elején. Nekem nincsen puccos, gourmet őrlőm. Amit használok, még a szüleimtől kaptam Budapestre való költözködésemkor.

Ők már akkor sejtették, hogy ennek a gyereknek még köze lesz ezekhez az akkor még nem annyira elterjedt izékhez. És lám! Igazuk lett! Hordom magammal mindenhová, már a negyedik lakást szolgálja megállás nélkül és, hogy fényezzem a drágát, a Mokka és a FEM3 díszletében fel-fel tűnik időnként. Nem tudok utánaszámolni, de már kilóban mérhető az a mennyiség, amit ez a szerencsétlen jószág kitekert magából. Viseletes már, de vannak dolgok, amiktől az ember nem válik meg csak úgy, minden szívfájdalom nélkül.

Visszaemlékszem gyerekkorom azon szakaszára, amikor a Modern Talking még menőnek számított és Thomas Anders Dieter Bohlen-nel popikonként díszelegtek a falon poszter formájában. Nem csinálok belőle cikit, az összes lemezük megvolt.
Az egyik borító szélén cipők voltak fotózva, ez volt a kreatív design. Az én egyik cipőm pedig pont úgy nézett ki, mint Dieter Bohlen cipője. Persze rohadtul nem olyan volt, de a színük és a formájuk megegyezett és ez nekem akkoriban bőven elég volt ahhoz, hogy beképzelten és emelt fővel járjak - keljek a cipőben kicsiny falum utcáin. (szerintem az orr fennhordós járásom innen eredhet) Nem mintha bárkinek is feltűnt volna a hasonlóság Dieter és az én cipőm között a szomszédság körében, de hát egy rajongónak nagyon fontos volt, hogy legyen valami kapaszkodó. Nos, nekem ez a félcipő jelentette mindezt. Emlékszem, hogy anyu nagyon utálta a lábbelit. Nem csoda, hiszen már lyukas volt a szentem, de én csak nem tudtam megválni tőle.

De ugye egy anya nem tűrheti, hogy gyermeke lyukas cipőben járassa le a család becsületét, így egy óvatos pillanatban fogta a párost és a kukába dobta őket. Aztán jött a hiszti, a felháborodott Ferike, könyörögve, hogy adják vissza „a” cipőt, de nem sok sikerrel vertem magamat. Egyébként itt jegyzem meg, hogy nem voltam az a hisztis forma. Azóta sok minden változott.
Szóval cipő, kuka. Rájöttem a cselre és nem voltam rest beletúrni a szemétbe és megmenteni a féltett ereklyét. Pár napig még őrizgettem, majd beláttam, hogy nagyon roskadt már szegény és végleg megváltam tőle. Biztos vagyok benne, hogy titokban el is sirattam.

Kamaszként beteges tárgygyűjtő voltam. Képes voltam minden hülyeséget elrakni, megőrizni.
A cigi csikktől kezdve a másfél liter Balaton vízen át minden baromság megtalálható volt a szobámban. De tudom, hogy ezzel nem voltam egyedül. Mármint a gyűjtögetéssel. A kamaszkor tipikusan az a korszaka az embernek, amikor a tárgyak nagyon fontosak tudnak lenni. Azt hiszem, hogy ezek az ereklyék, buta maradványok bizonyos értelemben kapaszkodók tudnak lenni az igencsak kusza, hormonokkal és kísértésekkel teli életszakaszban. Szerelmek, csókok, életre szóló barátságok, táborok, kirándulások, első üveg italok, első doboz cigaretták, plakátok az első koncertről, vagy csak egyszerű szórólapok, amin szerepel a rajongott zenekar neve. Belépő egy nyári diszkóba, egy söröskupak, egy rongyosra hallgatott kazetta vagy CD, egy lepréselt lóhere, egy száradt napraforgó és lehetne még sorolni a végtelenségig. Tárgyak, emlékek, melyek fontosnak tartott események lenyomatai, poros maradványai voltak. Persze akkor ezek jelentették a mindent. Egy kamasz magánmúzeuma. Csoda, hogy az egerek nem ütötték fel a fejüket.

Emlékszem, főiskolás voltam, amikor nagy levegőt vettem és úgy döntöttem, hogy mindez már a múlté, felnövök és kidobom a kamaszkoromat, jelképesen, a tárgyak kukázásával megpecsételve. Ültem ott és pakoltam a kacatokat. De elhatároztam, hogy semmi megingás, mindennek mennie kell. És mentek is. Egy korszak ürült a kukába. Egy darab, belőlem.
Azt hiszem, hogy ott döntöttem el, hogy nem akarok tárgyakhoz ragaszkodni. Belegondoltam, hogy 19 évesen még sok idő állhat előttem és nem lesz az a nagy lakás az életben, ahol az összegyűjtött drágaságok elférnének. Így akkor és ott megfogadtam, hogy nem leszek múzeum-csináló.

Persze nem akarok képmutató lenni, azért vannak itt maradt tárgyak Pár fotó, néhány, az utazásokból megtartott mütyűr, hűtő mágnesek, futóérmek. Ezek a büszkeségek.

Erről jut eszembe. Ma hivatalosan is megkezdtem a felkészülést a maratoni távra. Mától semmi súlyzó. Csak futás, de az orrvérzésig. Az edzésterv csak szerdán lesz nyilvános, de addig sem szabad pocsékolnom az időt, hiszen alig 6 hét van még hátra a nagy napig.
De meg fogom csinálni. Tudom! Remélem, hogy Ti is mellettem vagyok lélekben!

De nem elég csak a lelket táplálni, enni is kell, elég rendesen. Heti 100-120 km a kijelölt táv, amit futnom kell és ehhez bizony kell a kalória bevitel. Most különösen oda kell figyelnem, hogy mit eszem, iszom. Rostok, azonnal szívódó szénhidrátok, fehérje és rengeteg folyadék.

A mai vacsi is ennek jegyében ihletődött. Ma nyúl van a terítéken. Bob és Bobek már a múlté. Az egyiket megettem. Sajnálom.
De miért is jó nekünk a nyúl. Mert sokkal több benne a fehérje, mint a csirkében, nem hizlal, könnyen emészthető és nagyon jól beilleszthető a fogyókúrás étrendbe. Nagyon alacsony a zsírtartalma és a koleszterint is elfelejthetjük, ha ezt a húsfélét választjuk.
Hiedelem, hogy furcsa az íze. Én mondom, hogy eleinte nekem is voltak fenntartásaim vele szemben. De adtam egy esélyt neki és azóta nagy rajongója vagyok. Ha a zsákmányt bepácoljuk (azoknak mondom, akik félnek tőle), akkor biztos, hogy legyőzhető ez a csípőből lőtt „undor” reakció a húsát tekintve. Egy esélyt megérdemelnek ezek az aranyos, piros szemű, fehér bundás nyuszmuszok.
Na, ezen kell túllépni! Nem simogatni kell őket hanem levágni és megenni.


Recept!

Fél kg nyúlgerinc vagy lapocka (én lapockát vettem)
4 szál sárgarépa
1 csomag halványító zeller (az a zöld izé, ami zacskóban van)
1 piros paprika
1 kis fej zellergumó
1 fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
Fél szál póréhagyma (elhagyható)
4-5 szem boróka szétroppantva
2-3 szál friss kakukkfű
2 dl száraz fehérbor
2-3 kanál olaj
Só, bors, 1 kk mustár, 1 babérlevél

A sütőt kapcsold be 200 fokra.
A répát, zellert, hagymát, fokhagymát, paprikát tisztítsd meg és vágd, karikázd fel 1-1 cm szeletekre, kockákra.
Hevítsd fel az olajt, majd tedd rá a zöldségeket. Jól pirítsd le őket, sózd, legyenek kicsit feketék. Ez kell, a bennük lévő cukor karamellizálódik ilyenkor. Add hozzá a kakukkfüvet és a borókát is. 8-10 perc után borítsd át egy tepsibe a zöldségeket. A serpenyőt hevítsd tovább és tégy bele egy kanál olajt. Tedd rá a húsokat és pirítsd őket. Óvatosan önts rá 1 dl bort. Ezzel jól feláznak a lesült pörzsanyagok és minden zamatot visszakapnak, amit a serpenyő megpróbál ellopni tőlünk. 3-4 perc alapos pirítás után a húsokat tegyük át a zöldségágyra.

A serpenyő alatt vegyük vissza a lángot és öntsük bele a maradék 1 dl bort és a mustárt. Elegyítsük és öntsük a húsra. Tegyük be a sütőbe és süssük fél órát. Ha gerincet sütünk, csak az utolsó fél órára tegyük hozzá a húst. Annak elég ennyi is.
Köretet nem készítek külön, bár egy laza rizs elmegy vele. Persze a rozmaringos krumpli lenne hozzá az igazi, de én ezt most ugye nem ehetem. Nálam egy jó nagy adag zöld saláta és a vele sült zöldségek jelentik a boldogságot a nyulacska mellé.


Tárgyak. Körülvesznek, kiegészítenek. Azt hiszem, hogy ez a kulcsszó. A bennünket körülvevő dolgok minket tükröznek, rólunk árulkodnak. Mutasd meg tárgyaidat és megmondom ki vagy. Mondta egy fehér nyúl és elvezette Alice-t csoda országba.

Jégcsap. Retek. Tanya. Csirke.

Ma reggel a piacon kezdtem a napot. Na, jó, annyira azért már nem volt reggel. 10 is elmúlt már. Az említett piac szombatonként működik és a Komjádi uszoda parkolója mellett nyit a hajnali órákban, ha esik, ha fúj. Kivéve ünnepnapok.

Ez amolyan vidéki piac, nem lehet összehasonlítani a csarnokok hangulatával. Ennek ellenére itt is van minden, mint a búcsúban, csak, hogy valami idevalóval vicceskedjek.

Van is kitelepült pékség, friss, szezonális zöldség, házi tej, sajt, túró, mangalica stand, vadkolbász, kristálycuccok, virágok, zokni, bugyi, hálóing, de nem hiányozhat a tojás, a savanyúság, van itt műanyag árus, mézes és csodavizes, és még annyi minden, hogy nem is tudom sorolni. Olyan igazi bazár, a rengeteg nyugdíjassal, lábfejeken átcibált kocsikkal, alkudozással és mérlegekkel. Olyan klassz, hogy itt, a város közepén miden héten felépül ez a kis sziget és lehetőséget ad, hogy az is hozzájusson az egészséges, vidéki ízekhez anélkül, hogy kocsiba kelljen ülni és kilométereket autózni a tanyáig akinek más lehetősége nem nagyon lenne. Itt szombatonként helybe jön a falu.

Jelen esetben 4 fantasztikus csirkecomb képében. Most fogadtam meg, hogy soha többet Tesco csirke. Nem elég, hogy csodás a színe a kukoricától (tudom, hogy vannak helyek, ahol kurkumával színezik, hogy megtévesszék a fogyasztót)de telt, rugalmas húsa van, össze sem lehet hasonlítani azokkal a combikkal, amiket a multik forgalmaznak.

Jó, jó! Azoknál is lehet kapni tanyasi cuccot, de itt előtted bontják fel az állatot és tényleg azt kapod, amit kérsz. Kisebbet, nagyobbat, teltebbet, karcsúbbat. Szebbet és jobbat.

A másik zsákmányom a jégcsap retek volt. Ezer éve készülök rá, hogy valamit csináljak vele, de soha nem jutottam el addig, hogy mindezt véghez is vigyem. De ma ennek is pont került a végére. Szerintem sokan vagyunk így ezzel. Mármint jégcsapretekileg. Ti szoktátok használni? Lehet, hogy csak én vagyok ilyen balga és egy óriási élvezettől fosztom meg magamat már évek óta?

Ezen nem árt elgondolkodni. Mindenhol kapható, ezek szerint fogy! Utána kell néznem.

A retek Ázsiából jött. Savanyítva, sózva, reszelve, párolva, sütve, mindenhogy fogyasztható. Rengeteg vitamint tartalmaz, télen kiválóan pótolható vele a hiányuk. Az epének pedig egyenesen a mennyország, mert minden baját orvosolja.

Én ma lereszeltem és tökmagolajjal és kápia paprikával összekeverve köretnek tettem a combok mellé. És ami nekem nagy meglepetés, hogy retek íze van. HAHAHAHA. Tényleg totál kiment a fejemből, hogy ezért hívják reteknek.

Recept.

4 szép tanyasi csirkecomb (lehet nem tanyasi is, nem kell beparázni)

1 fej vöröshagyma

1 gerezd fokhagyma

1 kk örölt kömény

1 kk só

1 kk majoránna

3 ek méz

1 bögre rizs

fél bögre köles (elhagyható)

5-6 kanál olíva olaj

1 jégcsapretek

1 kápia vagy piros kaliforniai paprika (elhagyható)

1 ek tökmagolaj

Só, bors, egy csokor friss petrus

A sütőt 200 fokra melegítsd elő.

A retket pucold meg és reszeld le, a paprikát vágd vékony csíkokra. Sózd. Mire megsül a hús, kiengedi a levét, amit nyomkodj majd ki, finoman. Nem kell úgy fojtogatni, mintha ölni akarnád. A végén pici borecet és a tökmagolaj.

Egy nagyobb tálban keverd össze a sót, borsot, zúzott fokit, köményt, majoránnát, mézet 3 kanál olajt és a hagyma felét, amit vékonyan felszeletelsz. Ebbe forgasd bele a combokat, majd tedd tepsibe, jénaiba, önts alá egy deci vizet és alufóliázd le. A pácot öntsd rá szépen, nem hagyjuk elveszni és nem a mosogatót ízesítjük vele. Told be a sütőbe jó egy órára. Aztán fél órát fólia nélkül süsd. Én először bőrrel lefelé sütöm és csak az utolsó fél órában fordítom meg, hogy a bőre jó ropogósra süljön.

Közben a hagyma másik felét vágd finomra. Pirítsd le, majd add hozzá a rizst és a kölest. 2-3 percig forgasd, majd sós, forró vízzel öntsd fel, háromszoros 2.5- szeres mennyiséggel. Ha nem raksz bele kölest, csak másfélszeres. Fedd le, és lassú tűzön párold 10-12 percig.

Ne kevergesd, mert tapadni fog. A végén add hozzá a finomra vágott petrust.

Tálalj. Remélem, hogy Ti is érezni fogjátok, hogy milyen más egy olyan húst enni, ami nem tápon és vízen nevelkedett. Sütésnél az is feltűnik, hogy a hús nem enged ki magából annyi vizet, mint a bolti izék.

Kedvelem a piacot, bár őszintén megmondom, hogy sokszor elbizonytalanodom és inkább sarkon fordulok és lelépek. De ez csak az én parám, nem érdemel ennél többet.

A piac jó. Kofástól, mindenestől. A paradicsom maradjon meg a nyár ízének. Télen együnk retket. Ha már jégcsap.

A Vesta szüzek nyomában. Szüzet szüntess!

Hallo! Hallo! Figyelem! Szenzáció! Ismét látogatható lesz a Vesta-szüzek háza a Forum Romanumon, Rómában.
Huh! Gondolom, most mindenki eszeveszett kapkodásba kezdett és már be is foglaltátok a legközelebbi római járatot, csak, hogy az elsők között tehessen látogatást a 25 évig lezárt szentélyben.

Nos, elhiszem, hogy senkinek sem jelent túl sokat ez a bejelentés. Én is csak tegnap hallottam.
Mégis. Megdobogtatta kicsiny szívemet, hiszen márciusban, mint tegnap közöltem, Rómába utazom lefutni a Marathoni távot. Eredetileg Londonban terveztem mindezt, de arról a tervemről az indén mindenképpen le kell, hogy mondjak. Olyan extra helyszínnek számít ez a londoni futógála, hogy a meghirdetett 125 ezer nevezési hely az online regisztráció megnyitása után nem sokkal be is telt. Mire észbe kaptam, már csak porzott az üres reg. lista.
Kicsi csalódás, majd gyors tervezés. Párizs? Hm. Ott 40 ezer a maximum létszám. De betelt.
Maradt Prága vagy Róma. Döntöttem. Novemberben úgy sem sikerült kijutnom, hát majd márciusban, a születésnapom előtt tető alá hozom az elmaradt utat.

Szóval Róma és a szüzek. Nehéz ezt a két fogalmat összehozni egy mondatban. Főleg, mióta tudjuk az Ízek, imák, szerelmek c. filmből, hogy Róma szava nem más, mint a SEX!
Zárójelben jegyzem meg, hogy azóta én is gyakran gondolkodom, hogy az én szavam mi is lehetne. Javaslatokat elfogadok. : - )

De mit is kell tudni ezekről a szüzekről. A lánykákat 10 évesen választották ki az esélyes „versenyzők” közé, sorsolással. Élőnek, és Itáliában élőnek kellett lenniük. Ennyi volt a feltétel, jelöltséget nem lehetett visszautasítani. A kiválasztott 6 fő 30 éven keresztül szolgált. 10 évig tanult, 10 évig működött és 10 évig tanított. Szűzi életvitelt folytatva (gondolom mennyire) 30 éven át. Pfff. Tuti, hogy a Vatikánban erről is őriznek titkos iratokat, hogy mennyire is volt szűzi ez az egész fehér leples, homlokkötős kicsi lány vagyok imágó.
Különben is, mit nekem szüzek! Róma mindig jó választás. Punktum.

Vicces, de, hogy kulinárban is kapcsolódjak a témához, én ma éltem az első éjszaka jogával és sertés szüzet áldoztam fel a konyhapult szentélyén. Rózsaszínűre sütve. Ha-ha-ha.
Aztán meg, hogy szó ne érje a ház elejét, péntek lévén tésztát is főztem melléje, (hiszen jobb helyen a péntek tésztanap) jó sok brokkolival meg pirított mandulával. A szüzet egyébként el is hagyhatod, de más húst is tehetsz helyette a tányérra.


Hozzávalók:
1 szép sertés szűz, lehártyázva, 1.5 cm vastag érmékre felszeletelve
1 kis fej vöröshagyma
Kb. 500 gr friss brokkoli
2 személyre 250 gr száraz tészta (mondjuk spagetti)
1 gerezd fokhagyma
1 medve tömlős sajt
2-3 kanál pirított szeletelt mandula, vagy tökmag, vagy fenyőmag, vagy akármi (el is hagyható)
2-3 kanál olíva olaj
só, bors, szerecsendió
1 ek szódabikarbóna

A brokkolit szedd rózsáira, majd vagdosd kb. 2x2 cm darabokra. A hagymát szeleted fel jó vékonyra. Tegyél fel vizet a tésztának és a brokkolinak is.
Sózd mindkettőt. A brokkoli vizébe tegyél szódabikarbónát, ettől szép zöld marad. Ha forr a víz, tedd bele a brokkolit és a hagymát is..3-4 perc után szűrd le és öntsd le róla a vizet úgy, hogy kb. 3 dl maradjon. Vegyél ki belőle egy adag brokkolit és tedd félre. A többit turmixold össze egyneművé, majd tedd vissza a tűzre, add hozzá a sajtkrémet, sózd, borsozd, szerecsendióval csak mértékkel. Forrald fel. A sajt szépen olvadjon fel. Ha túl sűrű, akkor pici vizet tegyél hozzá. Ilyenkor az sem baj, ha a főzővízből teszel félre egy keveset és azzal öntöd fel.
A mandulát serpenyőben pirítsd meg, de vigyázz, hamar megég. A serpenyőt ne tedd messzire, mert a szűzhöz jó lesz.

A szüzek sütéséhez hevíts olajt egy serpenyőben. Sózd, borsozd az érmeket, mindkét oldalukon, az a jó, ha frissen őrölt borsot és sót használsz. Totál más az íz.
Majd mindkét oldalon süsd 2-2 percig. De ez ízlés dolga. Szeretem, ha rózsaszínű marad a közepe. De szíved joga, süsd, amilyenre neked jó.
Főzd meg a tésztát, de ne főzd túl, mert nem jó az, hidd el. Max. 8-9 perc. Tudod! Al dente! Úgy időzíts, hogy addigra készülj el, mire mindennel végeztél. A tészta csak frissen az igazi.

Tálalásnál egy adag tésztát tegyél a tányérba, öntsd nyakon a brokkolis szósszal, szórj rá mandulát, ha van parmezán vagy más kemény sajt, reszelj rá, friss bors a végén, meg egy kis olívaolaj, mellé a husik.

Én mondom, ezek a szüzek nem olyan macerásak, mint a Vesta rokonlányok. Nem kell rájuk 30 évet várni. Tök hamar megadták magukat. Ha lenne lábuk, azt is szétették volna a késem láttán.

Silence

Tegnap rengeteg minden kívánkozott ki belőlem. Sokat járt a szám. Kissé hülyén hangzik mindez, de saját magam hatása alá kerültem.

Ma nem tudtam mibe kapaszkodni. Picit üres vagyok.Becsomagoltam az agyamat és elvittem pihenni.

Éppen csak bejelentek valamit. 2011. Március. 20. Róma. 42.195 km. Velem.

Holnap jövök. Étellel, gondolattal.

Ha erre a kérdésre válaszolok, a rókád leszek! Akarod?

Ülök a gép előtt, bámulom a kijelzőn a virtuális, üres A4-est és azon töröm a fejemet, hogy miért villog itt ez a fekete pálcika…?
Kb. 20-szor töröltem már ki az első bekezdést. Egyszerűen nem tudom, hogy hol kezdjem a mait. Spontán úgy döntöttem, hogy a benyomásokra, a szemem előtt lévő dolgokra koncentrálok és így próbálok meg rátalálni a történetfonal elejére. Közben jót röhögök magamban, mert elképzelem, ahogy egy nagy, üres teremben ücsörgök a kompjúteremmel és valahol a terem falain túl a történet megszemélyesített eleje (aki pont úgy néz ki, mint Ryan Philippe a Studio54 című filmben) izgatottan várja a percet, amikor végre valahára fogom magamat és elindulok megkeresni.

Nos, maradjunk annyiban, hogy megtaláltam és nagyon boldogok voltunk mindketten.
Nem tudom, hogy másnál ez az egész „fejben mozi”, hogy működik, de én személy szerint nagyon vizuális típus vagyok és hajlamos vagyok arra, hogy bizonyos témákat apró részletekig dolgozzak ki a másodperc töredéke alatt és kreáljam meg az eseményt, szinte már kínos részletességgel. Biztos ismerős a szituáció, amikor valaki egy balesetet, ujjelvágást vagy ehhez hasonló történetet mesél és Te, aki hallgatod, szabályosan beleképzeled magad az egészbe és ne adj Isten, még el is hányod magad, ha annyira érzékeny lélek vagy, mint mondjuk én.
Persze ebben nem az a furcsa, hogy átéled az egészet, hanem az, hogy ha megfigyeled, apró részletekig el tudod mesélni, mondjuk a helyszín berendezését, vagy azt, hogy milyen ruhában voltak a szereplők és talán még arra is emlékszel, hogy a falon lévő óra mennyit mutatott.
Nyugtassatok meg, hogy ez nálatok is így működik!

Nem tudom, hogy honnan jön mindez, de gyakran megesik velem, hogy teszem azt, utazom a metrón majd egy-egy személyen vagy személyeken megakad a szemem és a következő pillanatban azt látom a képzeletemben, hogy az otthonukban vannak, élik a mindennapjaikat és nem is sejtik, hogy valaki éppen meglesi őket, kívülről.
Hogy érthetőbb legyen, leírok egy konkrét esetet. Legutóbb egy anyát és 2 gyermekét szemeltem ki áldozatomul a metrón utazva. Én álltam az ajtóban, ők a jobbomon ültek. Az anya középen, a két gyerek a jobbján, ballján. A leány úgy 8 éves lehetett, a kisfiú talán 5.

Normális, hétköznapi emberek voltak, semmi kirívó. Figyeltem őket, ahogy utaztak. Egyszer csak a kislány áthajolt a kisfiúhoz és megigazította annak sapkáját és megvizsgálta, hogy a kesztyűk is rendben vannak e a kezén. Ebben a pillanatban szabadult el az agyam és repített bennünket az általam kreált életükbe. Egy szobában voltak, kellemes, barátságos hangulata volt a helyiségnek. A kislány, az anya és a kisfiú a szoba közepén ücsörögtek és vidáman, szeretetben játszottak. Azt éreztem, hogy ők így hárman egy család, apa nélkül élik mindennapjaikat. Szerényen, de annál boldogabban. Csak egy pillanat volt a kép, de olyan érzelmek, érzések futottak át az egész lényemen, hogy ott, abban a pillanatban könnyeztem meg az átélt másodpercet.
Kérdem én? Normális ez? Egy fejmozin bőgni? A metrón?
Most is kiráz a hideg.

De mesélhetnék az idős néniről, aki áll a piros lámpánál és várja, hogy átkeljen. Csak egy pillanat és a fejemben beindul a mozi. Azt látom, hogy ül a kopott szobájában és érzem benne a boldog élet minden pillanatát. Egyedül van ugyan, de hálát ad minden napért, amit még megélhet. És félelmetes, de érzem az emlékeit, látom az életét és nem sajnálom, mert tudom, hogy boldog volt. Hideg ráz. Mindezt egy pillanat alatt.

Keresem a választ, hogy mi indítja meg a filmet. Próbáltam erőltetni is, hátha így is működik, de nem. Kell hozzá egy szikra. Azt vettem észre, hogy olyan emberek váltják ki belőlem mindezt, akiket adott pillanatban sajnálok, majd start gomb, benyomom a lejátszót és indulnak a képkockák, de kiderül, hogy nem kell sajnálni őket, hiszem boldogok. Ott, az én mozimban.
De itt tegyük is tisztába a dolgot. Nem képzelem, hogy valami különleges képesség lenne a birtokomban és azt sem hiszem, hogy mindez valóság. Tudom, hogy érzések váltanak ki emlékeket és ezeket kombinálom adott személyekkel eljátszva az én életemből. De mégis olyan misztikus az egész, hogy már-már elhiszem, hogy ez tényleg az ő életük.

Bevallom. Nagy bajom van. Mégpedig az, hogy Rácz Zsuzsa már megírta, ennek ellenére kicsit én is magaménak is érzem Teréz anyut. Furcsa ez az én számból, de tényleg bekattant nálam valami. Biztos a korral jár, de mostanában azt vettem észre, hogy sokkal, de sokkal érzékenyebb lettem. Azt képzelem, hogy mindenkit meg kell mentenem, hogy mindenkin segítenem kell, hogy mindenkit támogatnom és segítenem kell. Amíg csak erővel bírom.
Beteg vagyok. Ez már biztos. Agybeteg. Remélem, hogy mással is előfordult ilyen állapot és meg tud nyugtatni, hogy egyszer, remélhetőleg jó hamar, elmúlik ez az egész.

Mostanában ezért nem is járok sehova. Védekezek. Nem biztos, hogy jól teszem, de nem tudok jobbat. A baj az, hogy a fejembe vettem mindezt és a részemmé vált. De én nem akarom, hogy a részem legyen. Nem vagyok jó Teréz anya. Tudom.
De, hogy is működik ez az egész? Elmondom.
Egyszer csak azt érzed, hogy azon kapod magadat, Teréz anyát játszol. Pedig nem vagy az. Mert tudod, hogy nem tudsz mindenkinek segíteni. És mivel nem elégszel meg azzal, hogy van, ahol tudsz és van ahol nem, feladod. Mert Te mindent orvosolni akarsz. És ezért nem tudod megélni a pillanat örömét. Pedig ott van.

Talán túlságosan érzékeny vagyok. Szociálisan. Is. Ezért oly fontosak számomra az emberi kapcsolatok.
Elfogadom, hogy az életünkbe jönnek, maradnak és elmennek emberek. Elfogadom azt, hogy vannak, akik nyomot hagynak bennünk és vannak, akik úgy múlnak el, hogy észre sem vesszük távozásukat. Azt is mondhatnám, hogy úgy sétálnak át rajta, mintha mindezt egy úttesten tennék csupán. Életünk során rengetek személyiséggel, egyéniséggel, meghatározó figurával találkozunk. Némelyek maradnak. Azon mélázom, hogy vajon mi az a kézzel foghatatlan valami, ami meghatározza a maradást, annak hosszát és miértjét.
Ha barátot választunk, azt tudatosan tesszük, vagy utólag jövünk rá arra, hogy ez már barátság? Ilyenkor magunkat találjuk meg a másikban, vagy pedig pont az benne a vonzó, hogy ő a víz, amikor mi a tűz vagyunk? Feltételek nélkül tudjuk elfogadni vagy támasztunk követelményeket a másikkal szemben?

Csak akkor jó egy barátság, ha az napi intenzitású? Vagy lehet a barátom az, akit ritkán látok, de napi szinten gondolok rá, mert fontos nekem? Mérhető a barátság időben és térben?
Mi kell ahhoz, hogy egy barátság működjön? Kellenek alapok, kapcsok, közös pontok? Kellenek mérföldkövek? A többi jön magától? Tudnunk kell, hogy mit várunk el a másiktól és fontos, hogy ő is tudja mindezt?

Mikor jön el az a pont, amikor úgy döntesz, hogy a rókája leszel valakinek?
Te döntesz? Vagy csak azt hiszed, hogy a döntés a tiéd? Honnan tudod, hogy eljött az a pont, amikor hagyod magad megszelídíteni és észrevétlenül a bizalmadba fogadsz valakit? Tényleg felelősséggel tartozunk azért, akit megszelídítettünk?
Nem vagyok filozófus, pusztán érdekel a kérdés és boldog vagyok, hogy sok rókám van és boldog vagyok, hogy sokak rókája lehetek.

Két napja Gyöngyi szomszédomról megtudtam, hogy beteg. Na, gondoltam magamban, itt ez a rengeteg kaja, bőven jut neki is, szeretettel. Kopogtam, de nem nyitott ajtót, letettem a tányért a lépcsőre. Ma az üres tányér és egy cetli várt ezzel az üzenettel:

„Drága Feri! Köszönöm szépen ezt a mennyei étket! Varázslatos volt szó szerint, mert még a lázam is lement tőle 5 fokot! Millió puszi érte: Gyöngyi „

Kérlek! Állítsátok meg Teréz anyut!

Erősen gondolkodom, hogy mivel köthetném össze a mai szösszenetet a választott étellel.
Megvan! Van vega barátom! Rolf! Neked ajánlom a paprika krémlevest az avokádós vörös lencse- pogival.

Recept

1 fej vöröshagyma
1 érett avokádó
250 gr vörös lencse
2 piros kaliforniai paprika
3 gerezd fokhagyma
1 dl főzőtejszín
1 kk őrölt kömény
1 kk őrölt gyömbér
1 kk őrölt kurkuma
1 kk szódabikarbóna
1 csipet fahéj
1 csipet őrölt szerecsendió
5-6 ek zsemlemorzsa
1 egész tojás
Olaj a sütéshez
Só, bors,
Friss snidling, vagy petrezselyem
Valamilyen lágy sajtgolyó (kecske, mini mozzarella)-nem kötelező. Adhatsz hozzá pirított magot, vagy kenyérkockát is.


A sütőt kapcsold maximumra és a paprikát tedd be jó 20- 25 percre. Süsd, amíg meg nem feketedik. Vedd ki és takard le egy edénnyel, vagy tedd nejlonba 2-3 percig. Felpuhul a héja és tök könnyű lesz meghámozni. Muszáj, mert ez a leves élvezhetetlen, ha rajta marad a héja.
Amíg sül a paprika, addig a hagymát vágd finomra és kezd el sütni 2-3 kanál olajon. Sózd.
4-5 perc után adj hozzá 2-3 ek vizet, főzd el és ezt addig játszd, amíg puha nem lesz a hagyma.
Ha megvagy, 3-4 kanállal vegyél ki belőle és tedd egy másik lábosba.

Erre tedd a meghámozott paprikát, öntsd fel zöldséglevessel, de víz is jó, adj hozzá 2 gerezd felkarikázott fokhagymát, sózd, borsozd. 10 percig főzd, majd turmixold le. Ha megvagy, öntsd vissza az edénybe és add hozzá a tejszínt. Forrald fel, kóstold. Édeskés, paprika ízt kell érezni. Nem kell agyonnyomni tejszínnel, mert akkor az lesz az uralkodó íz. Ennyitől éppen csak kicsit lesz selymesebb. De maradhat natúr is.

A hagyma másik felére öntsd a lencsét. 2-3 percig forgasd a tűzön kevergetve, majd adj hozzá 2szeres mennyiségű sós forró vizet. Adj hozzá egy gerezd finomra vágott fokhagymát, sózd, borsozd. Kb. 12-13 perc alatt megfő. Hagyd kihűlni. Közben hámozd meg az avokádót. Kockázd fel apróra, de ne legyen nagyon pépes. Maradjon darabos. Ha kihűlt a massza, add hozzá az avokádót, a fűszereket és keverd össze. Közben kezd el melegíteni egy serpenyőben az olajt a sütéshez. Kóstold meg. Ha nem elég sós, akkor sózd. Most add hozzá a tojást és 4 ek zsemlemorzsát. Azért most, hogy ne kelljen nyers tojást enni, elég veszélyes tud lenni, ugyebár.
Formázz vizes kézzel pogikat, forgasd meg őket zsemlemorzsában és süsd őket aranysárgára.

Tálaláskor tegyél egy pogit egy mélytányér közepére, merj köré levest, szórd meg petrussal vagy snidlinggel, tedd bele a sajtot vagy a magokat, kóstold meg és higgy az érzetnek! Vega kaja is lehet nagyon, de nagyon finom! 

Furcsa hasonlat, de be kell látni, hogy egy ételnél is éppen olyan fontos a harmónia, mint egy emberi kapcsolatban. Főzés során is megadom magamat és hagyom, hogy az érzékeim irányítsanak. Ettől izgalmas az egész. Megérezni a határokat.
A döntés mindig a mi kezünkben van!
Mert ha válaszolunk arra a kérdésre, akkor valaki rókájává válunk!

Sampipi! Ez a csibe nem eszik kölest, pedig nagyon szereti! Valami megváltozott!

Brrr. Álmosító ez az időjárás. Nem tudom, ki hogy van ezzel, de az én esetemben akaratlanul is rányomja bélyegét a hangulatomra. Ködös, szürke, szomorkás, depresszív. Akár veszélyes is lehet. Nem tartom kizártnak, hogy ilyenkor gyakrabban cincálunk ereket, nagyobb eséllyel kapkodunk be gyógyszert és iszunk rá Jugóból megmaradt tiszta szeszt, mint napos, derűs időben.

Azt a kérdést teszem fel magamban, hogy muszáj e mindezt így megélni? Muszáj e elfogadni, hogy a szomorkás idő feltétlenül szomorkás hangulattal kell, hogy járjon? Tényleg azt kell erősíteni, hogy ilyenkor úgy is minden negatív? A válasz egyértelmű. Ez is a mi választásunk.
Rajtunk múlik, hogy megtaláljuk e a derűt a komor téli időben.
Számolnunk kell azzal a ténnyel is, hogy téli időben kötelezően feketébe és szürkébe öltöztetjük magunkat. Soha nem értettem, hogy miért kell még ezzel is rásegíteni az amúgy sem vidám mindennapokra. Ki mondja azt, hogy színeket csak a nyár hozhat, a tél pedig vigye el a balhét a komorság minden velejárójával?

Miért kéne ezt elfogadni? Ciki télen színeket használni? Miért nézik meg az embert az utcán, ha nem azt tükrözöd, hogy Te is a tél áldozata vagy? Lázadjunk! Holnap mindenki vegyen fel színes pulóvert! Én hiszek abban, hogy apró dolgokon is múlhat változás.

„Minden e földön, minden a föld fölött folytonfolyású, mint csobogó patak, s nem lépsz be kétszer egy patakba.”
Nekem ez a Babits idézet fejezi ki legjobban a változást.
Pár napja e-mailt kaptam egy régi főiskolás évfolyamtárstól. Az első gondolatom az volt, hogy el sem olvasom, mondván biztos valami körlevél, hogy ne tankoljak, vagy mentsek meg egy gyereket, vagy adjam oda a fél vesémet egy hajléktalannak, vagy, hogy zaklassam a többi ismerősömet, mert ha nem, akkor törölnek az IWIW-ről, aztán mégis úgy döntöttem, hogy elolvasom, hátha valami érdekes dolog derül ki a végén. Mondjuk nyertem egy ingyen utat Bora-Bora-ra! 

Nos, le a lepellel. Nem nyertem semmit, a szerveimre sem tartott igényt senki és azt sem próbálták elhitetni velem, hogy Bill Gates ad 20 ezer dollárt, mert megérdemlem.
Semmi ilyesmi. Egy közvélemény kutatás volt a 11 éves diplomatalálkozómmal kapcsolatban.
Akarom e, hogy legyen, vagy sem és ha igen, milyen formában szervezzék meg mindezt. Sokat nem gondolkodtam. Akarom.

A Szarvason töltött 3 év meghatározó 3 éve volt eddigi életemnek. Vallom, hogy mostani személyiségem alakulásában fontos volt az ott töltött idő.
Nem akarok nagy gondolatokat papírra vetni, de hiszem azt, hogy értékeket kaptunk ott, még ha nem is volt ez annyira egyértelmű azokban az években. Csak később jössz rá arra, hogy mit kaptál az Alma matertől. Mára már összeállt a kép. Mondjuk így.
Persze játszottuk mi már akkor is a felnőttet, pedig nagyon is jól tudtuk, hogy rohadtul nem vagyunk még azok.

Voltak világváltó terveink, amiket kocsmákban, sörök mellett kreáltunk, de másnapra már nyomuk is veszett. Tüntettünk az igazgató ellen, mondván, mi jobbat érdemlünk, aztán mi lett a vége! Kinevezték miniszternek és mi voltunk a legbüszkébbek, hogy tőle vehetjük át diplománkat. Csináltunk buta dolgokat, de kérdem én, hogy ki nem követ el hibákat, amiket utólag semmissé tenne, ha lehetne. Éltük az életet, imádtuk a szabadságot, szerettünk mindenkit és szerettünk ott lenni.
Szerettem a várost, minden bájával. Szerettem a Köröst, szerettem a hidat, szerettem a partot, a nyári fürdéseket, szerettem a bulikat, az embereket, szerettem, hogy próbálgathattam a szárnyaimat, hogy kaptam esélyt sok mindenre, írhattam újságot, lehettem évfolyam titkár, mondhattam esküt, búcsúztathattam évfolyamot, lehettem barát és maradhattam is.
Mert ez a legnagyobb nyeremény! A barátság. Efi, Jucika, Niki és Taki barátsága. Immár 14 éve. Köszönöm.

Aztán sorolhatnám a kocsmákat, kicsiny éttermeket. A Sztárt, a Pizzást, a Zebrát, az Öregházat, a Vadászkürtöt, a Turult és még megannyi mást. Ottani életünk meghatározó intézményeit. Ittunk a Sztárban és ettük a Bermudát. Ittunk a Pizzásban is és néha ettünk is.
A Zebra a táncé volt, 2 szinten őrjöngtünk, ingázva a bárpult és a tánctér között.
És ott az Öregház. Az öreg nénik kifőzdéje! Imádtuk őket és ők imádtak bennünket.
Mama főztjét ők pótolták, igazi házias ízeik voltak, majdnem olyanok, mint otthon.
A gombapöri sehol a világon nem volt olyan jó, mint náluk. A másnapos gyomor Mekkája. Így fogalmaznék. Szóval gyakran látogattuk a helyet. Nem titok.

A mai választást is a hely ihlettem. Az én gombapörim formájában. Ezzel tisztelgek a nénik előtt.

Recept

1 kg csiperke
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 jó nagy szál répa
1 doboz tejföl
1 csokor kapor, de jó a szárított is
4 ek olaj
Só, bors, piros paprika
1 bögre köles

A hagymát, fokhagymát vágd finomra. A gombát cikkre vagy szeletre, a répát vékony csíkokra szeleteld.
3 ek olajon pirítsd le a hagymát, sózd. Folyamatosan adj hozzá 1-2 kanál vizet, főzd puhára. Ha puha, akkor add hozzá a répát és 1 dl vizet. 4-5 perc főzés után, miután a víz elforrt, adj hozzá 2 ek paprikát. Forgasd össze, majd borítsd rá a gombát és fél dl vizet. Add hozzá a fokhagymát, sózd, borsozd. Ha csípősen szereted, adj hozzá csípőst.
5-6 perc után a tejfölt keverd ki 1 merőkanál szafttal és öntsd a pörihez. Forrald fel és kész.

A köles jelen esetben a nokedlit helyettesíti. Az én mániám, de ahol lehet elhagyom a lisztet. Nem kötelező, de ennél egészségesebb köretet ( gabona ) nem tudok mondani. A legjobb lúgosító, tele van aminosavval és a bőrnek is nagyon jót tesz. Dióhéjban ennyi, de megéri utána olvasni, mert tényleg fantasztikus és méltatlanul elfelejtett apró csodagyöngyök. Engem a Mokkáig repített! 

Szóval a pöri alá pirított hagymából egy kanálnyit vegyél ki. Tedd egy nagyobb lábosba és adj hozzá egy bögre kölest és egy kanál olajt. Ez a mennyiség 2 személynek elég. 2-3 percig forgasd át és engedd fel 3szoros mennyiségű sós, forró vízzel. Kb. 10 perci főzd. A végén add hozzá a frissen aprított kaprot vagy egy kanál szárított verziót. Én egyiket sem használtam. Fagyasztott kaprot tettem bele. Kóstold, sózd.
Ne aggódj, melegen nem olyan pergős, mint a rizs. Kihűlve inkább.

Én hiszek abban, hogy a ködös, szürke időben jó olyan ízeket visszahozni akár egy gombapöri képében is, ami kellemes, boldog pillanatokat idéz. Figyeljétek meg! Hírtelen fényes és vidám lesz tőle a világ!

Szóval nyáron találkozó.
Azt nem tudom, hogy lesz e pöri a menüben. Azt sem tudom, hogy ki mennyit változott.
Azt meg pláne nem, hogy más is ennyire örömmel emlékszi e vissza arra 3 évre, mint ahogyan én. De emlékezni jó. Nem a múltban élni. Valami megváltozott.


Holnap színes pulcsi project!

Ájm ö hángri hángérien! Pubok, csehók, Wagamama

Péntek, hajnali 3 óra.

Kelés, taxi, reptér, levegő, London- Luton. Nem engednek ki a gépből, mert korán jöttünk. London, szállás 1. majd, szállás 2., város, másnap, harmadnap, London- Luton. Gép nem jön, aztán jön, Budapest, Tesco, hajnali 3-kor fekvés, Mokka, TV2.

Ha valaki azt mondja nekem, hogy ezen az úton semmi vicces nem történik velünk, akkor a szemébe röhögök. De a papírforma bejött. Lacásékkal együtt utazni mindig kaland és soha nem unalmas. Ha őszinte akarok lenni, azt is mondhatnám, hogy titkon mindig azt remélem, hogy az utak során lesz valami affér, lesz valami olyan, amit az ember előre nem tervezhet.

Miért van az, hogy a repülés körül mindig van valami gubanc? Ha véletlenül elindulunk, akkor nem engednek ki a gépből, mert korábban érkezünk. Hozzászoksz. Nem is tűnik fel, hogy ez történik. Miért van az, hogy az előre foglalt szállást elsőre megtalálod, de kiderül, hogy az pont nem úgy néz ki, mint a képeken? De ami még ennél is jobb, hogy nem is működik? Aztán mikor elindulsz, hogy keress egy másik hotelt rájössz, hogy ez nem is az a hotel amit keresel, csak a neve hasonlít rá? Vagy miért van az, hogy hazaútnál már természetesnek veszed, hogy nem érkezik meg érted a gép időben (jobb esetben csak késik, mint most is) és csak órákkal később érkezel meg az amúgy is késői órához képest?

Vagy miért van az, hogy ha valahogy mégis elindulsz, akkor a pilóta közli, hogy lehetséges, hogy Budapest nem fogad, mert elérheti a hóvihar? Miért? Nekünk ez a karmánk? És mi szándékosan kísértjük? Ki tudja!

De az tény, hogy utazni jó. Nagyon jó. Ha tehetném, utaznék. Mondjuk Vikiékkel!

Szóval London! Ezt az utat erősen a helyi élet alaposabb megismerésének ajánlottam. Ez alatt most nem az éjszakai életet értem. Az a következő út apropója lesz. A mostani utazás arra volt jó, hogy ott ettünk, ahol a helyiek, ott ittunk, ahol a helyiek és ott vásároltunk, ahol a helyiek. Pubok, csehók, Wagamama.

Ettem igazi angol reggelit tojással, paradicsomos babbal, bacon-nel, kolbásszal, kenyérrel, vajjal, kávával. Ettem kihagyhatatlan fish and chipset nem is tudom, hogy hányszor. Ettem zsályás kolbászt, gravy mártással, burgonyapürével. Aztán jöttek a sörök! Imádtam reggel 11kor a reggeli mellé sörözni, majd azon bénázni a városban, hogy már megint pisilni kell, idegesítő, de megéri. Imádtam válogatni a helyi ale kínálatból, ami egy felsőerjesztésű angol sörféle, rengeteg színben és ízben pompázva. Alig 6 % alkoholtartalmával itatja magát elég rendesen. Ezek lágy sörfélék, kevés olyan volt, ami akár kicsit is megközelítette volna a mi keserű ízlésünket. Ami még hiányzott belőle, a szénsav. Itt nem nyomják tele gázzal. Teljesen természetes valójában adják. Semmi utókezelés. És teljesen egészséges. Igyatok sok sört. Csak jótékony hatása van. Mértékkel!

Sör, sör, sör. Bacon, bacon, bacon! Krumpli, krumpli, krumpli. Zsír, zsír, zsír. Bab, bab, bab. Gravy, gravy, gravy. (a gravy az angolok barnamártása, csak sokkal finomabb és egyszerűbb)

Azt hiszem, hogy ez így egyben masszív mennyiségnek tűnik. Utólag mondhatom, hogy az is volt. És itt a múlt idő szerencsére tényleg a múlté.

Az úgy történt, hogy egész nap ettem. Persze mentünk is mindenfelé, de azért nem mozogtam annyit, hogy ezt a töménytelen mennyiségű kalóriát feldolgozzam. Én meg mohó módon halmozni akartam az élvezetet és csak nyomtam magamba mindent, ami angol.

A nap végéig nem is volt bajom. Már azt tervezgettük, hogy vacsorázni a Wagamama-ba megyünk, (Lacás mániája a hely, 1 éve csak ezt hallgatjuk),amikor én még bejelentettem, hogy nekem ugyan el kell mennem futni, mert ez így már nem mehet tovább. No, nem mondom, hogy éppen volt nálam futócucc, bevallom, hogy készültem erre a merényletre, mert sejtettem, hogy a zabálás nem tesz jót napi edzéshez szokott szervezetemnek. Tudom, hogy ez már beteges, de gyerekek, ez legyen a legkisebb gondja az én egyetlen, drága életemnek.

Szépen magamra öltöttem kocogó jelmezemet és nekilódultam. Miután letudtam fél órás körömet éreztem, hogy valami nincsen rendben odabent. Lehet, hogy a futás sem tett jót, de olyan szinten készültem ki a rengeteg nehéz kajától, hogy a WC-ben töltött fél óra után boldogan jelentettem ki a csapatnak, hogy most már mehetünk Wagamama-hoz, mert én a kis affér miatt olyan, mintha egész nap nem is ettem volna semmit.

Igen, tudom, amit eddig is tudtam! Tudni kellene megállni egy határon, nem átesni a ló másik oldalára. Ez a londoni gasztro- túrára is érvényes. De ez jellemző rám. Soha nem fogom

kibírni. Mert olyan finom, hogy kell még egy, aztán megint és még egy, aztán a mara

dékot, majd a másikét, stb. Ismerős valakinek? Nyugtassatok meg, hogy más is ilyen mohó.

A Wagamama 1992-ben nyitotta első éttermét. Japán ételek, friss, eredeti alapanyagok, látványkonyha, gyors szerviz, modern belső, isteni ételek.

Eddig nem értettem, hogy mi ez a nagy rajongás Lacás részéről az étterem felé. Eddig.

Talán a véletlennek vagy amúgy is így alakult volna, de ott volt 100 méterre a hoteltől egy WM. Mi jelnek vettük és szombat este már bent is voltunk. Rament ettünk (tartalmas leves, tésztáva

l, hússal, zöldséggel), giosa-t (bambuszban párolt töltött gőzgombóc , szószokkal, savanyított zöldségekkel), de volt szójabab, csirkeizé, ecet, csili, magyar pincér ( Szia Gery), gyömbér sör, pálcika, n

agy edény, miegymás.

Ha két dolgot kéne kiemelni a 3 napos túrából, akkor az egyik biztos, hogy WM lenne. A másik a Tate Modern. Szuper este volt, szuper emberekkel, vidámsággal, Isteni kajákkal, ízekkel, élményekkel, belvárossal, élettel, taxikkal, buszokkal, multi kulti környezettel, metrókkal, tömeggel, Londonnal.

Olyan este volt, amire sokáig emlékezni fogok. Köszönet Vikinek, Marcinak, Gerginek, Lacásnak. London klassz hely.

Vasárnap este hazajöttünk. Azaz éjjel. Hajnalban még rohanás a budaörsi Tescoba, mert hétfőn a Mokkában jelenek. Ehhez kellett beszerezni pár dolgot. De már túl vagyok rajta, leettem a habot a mokkáról.

A következő londoni utamon piacok, jobb éttermek, éjszakai élet kerül a kívánságlistámra.

Ezt az utat nem terveztük agyon, sőt, egyáltalán nem terveztük meg. Ennek ellenére olyan élményekkel lettem gazdagabb, ami újra megerősítette kissé megkopott London imádatomat.

Ennek hatására ma megfőztem a saját rámenemet, ami eredetileg Kínából ered. De átkerült Japánba. Csirke vagy sertés alap lébe szárított szardíniát, szójaszószt, hagymát, marhacsontot, shitake gombát, tonhalat tesznek, főzik, majd ebben áztatják a tésztát, majd hússal, friss újhagymával, bambusszal dúsítják.

Az én rámenem garnélás lett. Egyébként japánban is ahány ház, annyi rámen. Ez nagy biztonságot adott. Nem törekedtem az eredetire.

Recept

1 fej vöröshagyma

1-1 zöld-piros kaliforniai paprika

1 sárgarépa

2 cm friss gyömbér, pucolva

1 doboz bébispenót

1 csomag újhagyma

5 ek szójaszósz

3 ek osztriga szós

2 ek halszósz

30 dkg rákocska

30 dkg instant ázsiai tészta

1 ek olaj

Az hagymát, répát, paprikát, gyömbért gyufára vágjuk. Egy edényben (wok) olajt hevítek és a hagymát pár percig pirítom. Felengedem 1.5 liter vízzel. Ha a hagyma puha, hozzáadom a répát, gyömbért. 2 perc után a paprika jön. 2 perc után beleteszem a rákot, halszószt, szójaszószt, osztrigaszószt. Forralom 1-2 percig. Az újhagymát finom karikákra vágom, a parajleveleket megmosom, lecsepegtetem.

Tálalás előtt a tésztát beleteszem a lébe, amit ízlés szerint tovább ízesíthetek.

2-3 perc után a tészta szétázik és ehető.

Ha megesszük az egész levest egyszerre, maradhat benne, de ha többször ennénk belőle, akkor szedjük külön tálba, mert így nem puhul tovább. Egy jó nagy tányérba tegyünk tésztát, merjünk rá levet, szórjuk meg a friss parajjal, hagymával és együk azonnal, szürcsölve, cuppogva, ízlelve, élvezet

tel, átmelegedve és már az elején azon gondolkodjunk, hogy mennyi adagot akarunk még megenni, mert egy biztos, hogy nem lesz elég.

London először Big Ben, Tower, Piccadilly, ami kötelező.

Másodszor már színház, múzeum, étterem is.

Harmadszor még nem voltam ( azaz igen, de ezt most hagyjuk), így csak terveim vannak. De az biztos, hogy sokba fog kerülni.

Gergi! Hogy mondják angolul, hogy én egy éhes magyar vagyok?

Ájm ö hángri hángérien!

Enjoy!