A piros öv nem barna! A vörös lencse pedig sárga!

Fél 7. Tik-tak. Kelnem kell. Nem jelzett a csörgőóra (nincs is), hamarabb ébredtem, kinyomtam a telefont. Reggel megint volt Mokka, kacagás, ismét megjártam a TV2 stúdióját!
Derűs hangulat, kedves emberek, elsőre furcsa légkör, de én szeretek oda járni. Nem azt mondom, hogy profin mozgok a stúdióban, de a többedik alkalom után már tök természetes a közeg. Tudod, hogy ki miért felelős, tudod, hogy mikor kussolj, és mikor beszélj, érzed, hogy hol a határ és az idő, örülsz, hogy ott vagy. Persze, ki ne szeretne egy reggeli műsorban tetszelegni, okosokat mondani, adni valami pluszt (remélem, hogy adok valami pluszt) úgy, hogy nincs előre megírt forgatókönyv, nincs előre legyártott műsormenet. Ott vagy Te, a 2 műsorvezető és maga a konkrét téma. A főzés. Aztán hajrá, lesz, ami lesz.
Általában túlságosan kritikus vagyok magammal szemben. Soha nem érzem azt, hogy jó lett volna a szereplés. Sőt! Alig várom, hogy feltegyék a videókat a netre és visszanézhessem magamat. Biztos hihetetlen, de számomra igen csak tanulságosak ezek a kis mozik. Persze, lényeges, hogy elégedett legyek mind a külsőmmel, mind a „viselkedésemmel”, de az is fontos, hogy volt e az egészben tartalom. És ha volt, akkor elég volt e, vagy éppen ellenkezőleg. Ebből tanulok. Ennek eredménye egy mai észrevétel, amit szívesen megosztok veletek. A reggeli öltözködést sokkal jobban meg kell szerveznem. Addig tököltem az övekkel, hogy majdnem elkéstem az adást. Mert nekem 20 perc kellett, míg sikerült eldöntenem, hogy a fekete vagy a piros (nem barna, kedves Szilárd) derékkötőt tekerjem e magam köré. A piros győzött és nem bántam meg. A köles magyarországi nagykövete ne csak szellemében, de külsőségeiben is jelenítse meg sokszínűségét. Persze itt nem egy szivárványra gondolok és nem is papagájra, de azt hiszem, hogy ez a piros öv kellően képviselte a bátorságomat és merészségemet! HAHAHAHA!

Egyébként a mai Mokkás menü megtalálható az egyik januári posztban, Sampipi kezdettel. Ha jól emlékszem, és miért ne emlékeznék jól, a tegnapi okosságban írtam arról, hogy szert tettem egy vega szakácskönyvre. Ma jobban belemásztam és a mai kajám köretét onnan loptam el. A feltétet kicsit megváltoztattam, hiszen durván odavágtam mellé egy egész csirkemellet, de ugye mindenevő lévén jogom van állati eredetű fehérjét a szervezetembe juttatni. Mert hát, a mindennapi „betevőnket” és húsunkat add meg nekünk ma. Ámen!

Nos! Mi a mai? Elárulom. Zöldséges vörös lencse (Molnár kedvence) pürét kutyultam, egészben sült mézes-mustáros csirkével, plussssz, az egészet megkoronáztam az Erdős Gabi barátomtól kapott chutney-val. Ha már India, ha már Joshi és ha már színek. Rájöttem, hogy nem csak az övem színe tévesen barna. A vörös lencsének sincs túl sok köze a nevében szereplő színhez. Inkább narancs, főve pedig olyan, mint a sárgaborsó. Semmi vörös. Semmi tűz. Semmi vér! Legközelebb kipróbálom, hogy vajon a szódabikarbóna itt is színmegtartóként működik e, mint a zöld izéknél. (brokkoli, spárga, zöldbab)
Egyébként ennek a lencsének nincsen héja, így sokkal könnyebben emészthető, mint a társai vagy akár a babfélék. Nagyon magas a szénhidrát és a fehérje tartalma, de furcsa módon nem teljes az aminosav összetétele, így ki kell egészíteni más, fehérjében gazdag alapanyaggal. Viszont tök magas a rosttartalma, ami elősegíti az emésztést és éppen ezért nagyon jól beilleszthető az egészséges táplálkozásba, mint új köret, leves, fasírt vagy akár főzelék.
Tessék fogyasztani! Szépek és egészségesek lesztek tőle! Bocsánat! Még szebbek!


Recept

250 gr vörös lencse
1 fej vöröshagyma
2 szál kisebb répa
1 kisebb zellergumó
2 gerezd fokhagyma
3 ek olívaolaj
1 kk őrölt kömény
1 kk gyömbér
1 kk kurkuma
1 csipet fahéj
1 ek mustár
1 kk erős Pista vagy csili ízlés szerint
Só, bors, csokor friss petrus vagy friss koriander
kétszeres mennyiségű forró víz

A húshoz

1 egész csirkemell filé
1 kanál mustár
1 kanál méz
1 kanál olaj
1 gerezd fokhagyma
Só, bors, egy kicsi erős Pista

Kapcsold be a sütőt 200 fokra.
A hagymát, zöldséget, fokhagymát vágd fel. Minél kisebbre, annál hamarabb elkészül. Hevíts olajt és tedd rá a hagymát, sózd. 4-5 percig pirítsd, majd add hozzá a zöldségeket, fokhagymát. További 5-6 percig kevergesd, pici vizet adhatsz hozzá. Majd a fűszereket is rászórhatod a mustárral együtt,végül a lencsét is. 1-2 percig még kevergesd, majd öntsd hozzá a vizet. 10-15 perc múlva kész. Kóstold meg. Ha nem elég sós, sózd, borsozd. Ha nem elég puha, önts hozzá még vizet és főzd tovább. Nem baj, ha szétfő, úgy is pépesítjük. Ha megvagy, akkor botmixerrel bátran menj neki és turmixold krémesre.

Közben a mustárt, a mézet, az olajt, a zúzott fokhagymát és az erős Pistát keverd össze egy kk sóval. Ezzel szépen kenegesd be a húst. Ha ügyes vagy, akkor ezt előre elvégzed és hagyod pácolódni a hűtőben (2-3 órát) De ha nem teszed, akkor sem omlik össze a világ. Tedd a húsokat egy tepsire vagy jénai fedélre és tedd be 30 percre. Ha duci a mell, kell ez az idő. Ha amolyan laposka, akkor 25 perc is elég.

Ha megsült, tálald. Szeletelve, vagy egészben, rád van bízva. Mindenesetre a végén szórd meg az egész ételt egy jó nagy adag friss petrussal vagy korianderrel. Nem bánod meg!
És ha egy kis piros csili is akad, akkor az maga lesz a szín orgia. Mert nem csak a testünket tápláljuk, a szemünket is jól kell lakatni.

Hölgyeim és Uraim! Itt a kapitány beszél! Az öveket kérjük kikapcsolni! Szerintem ízleni fog. Tessék szedni még egy adagot! Ez a sárga vörös lencse a piros öveket sem kíméli.

A pénztárosnők sötét oldala avagy játék és saláta 10 percben.

Egy újságárusnál történt még jó sok évvel ezelőtt a következő eset. Szokásos havi magazinomat szerettem volna megvételezni, mint minden hónap utolsó csütörtökén, ott, ugyan annál az árusnál, mint mindig. Itt jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért nem fizettem elő rá, ha amúgy is minden hónapban pénzt adtam érte és akkor biztos, hogy nem maradok le róla és kényelmesebb is, hiszen házhoz jön időben, rendületlenül.

Igazából egyszerű a válasz, nekem így sokkal izgalmasabb volt hozzájutni, mint az előbb említett módon. Pont.

Szóval éppen fizettem volna a lapot, amikor megkérdeztem, hogy aprót adhatok e, mert egy csomó húzza már a zsebemet. Kotorásztam is lelkesen, amikor a válasz, mint derült égből a villámcsapás megérkezett egy jó nagy NEM személyében. Hát sok minden másra, de erre a válaszra nem számítottam. Igazából azt szoktam meg, hogy bárhol jár az ember és fizet, mindenhol könyörögnek a koszos apróért, mert abból soha nem lehet elég, váltó mindig kell.

Így gondolkodtam ezen szent helyen is, de megrökönyödésemre elutasítás volt a válasz.

Hírtelen se köpni, se nyelni nem tudtam, annyira megütött ez a szó. NEM.

Kicsit lehajoltam és benéztem a bódé kiszolgáló ablakán, hogy visszakérdezzek! Biztos, hogy azt a választ hallottam amit, vagy csak a fülem csengett?

A kép, ami fogadott még jobban aláásta az önbizalmamat. Az újságos fószer olyan kaján vigyorral bámult rám, hogy ha lett volna bicska a zsebemben, biztos, hogy kinyílt volna. Lassan kezdtem felfogni, hogy mi is történik körülöttem, amikor a jóember megszólalt.

„Meglepődött? Tudja már nagyon régen szerettem volna ezt kipróbálni? Kíváncsi voltam, hogy milyen reakciót vált ki az emberekből egy olyan válasz, amire nem számítanak?”

És? Hoztam a formát? Erre számított? Kérdeztem, mire ő alapos bólogatással jelezte, hogy igen és még annyit hozzátett, hogy ő csak válaszolt egy kérdésre, ami magában hordozza mindkét válasz lehetőségét.

És igaza volt. Nem nagy ügy, de itt is bebizonyosodott, hogy sokszor nem vagyunk felkészülve a váratlan helyzetekre. Én legalább is nem.

Ez az egész onnan jutott az eszembe, hogy ma a kasszánál való fizetésnél hasonló szitu alakult ki köztem és a kasszás néni között. Bemondta az összeget, én pedig nagy lelkesen kotorásztam az aprók között, amikor közölte, hogy már nem kell, elkésett.

Én megint ott álltam, mint f*sz a lakodalomban és most sem tudtam, hogy mi a fene történik.

Itt vásárolok majdnem minden nap, itt szórom el az aprómat és eddig soha nem volt kérdés, hogy kell e. Kérdem én, hogy honnan kéne nekem tudni, hogy ő zárja a kasszát és nem akar új rolnit nyitni, ezért sóvárog az apróért. Vagy éppen ellenkezőleg! Tele van vele és örül, hogy kiszórhatja, mert így nem kell neki rollnizni a főkasszában. Tudnom kéne? Ha igen, akkor tessék kiírni, vagy jelezni, hogy itt kell az apró, amott meg nem. Mert akkor tudom előre. De ne döntsön helyettem, mert az nem kedvelem. Főleg nem abban a stílusban.

Szóval álltam ott tehetetlenül és csak annyi jött ki a számon, hogy „értem”.

Furcsa ez az egész. Már a pénztárosok sem a régiek. Hatalmába kerítette őket az erő sötét oldala és ennek én vagyok az áldozata. Remélem, hogy egyszer Joda mester megérzi a sötétség jelenlétét és pulzáló fénykardjával móresre tanítja ezeket a megkeseredett asszonyokat.

Na, de ez a kis affér sem vette el a kedvemet a mai egészségbombától. Bomba, ami nálam nagyot robbant. Remélem, hogy Ti is ráharaptok majd egyszer.

Nevezzem nevén a gyereket! Egy tök egyszerű tonhal salit kevertem, ha jól számolom annyi idő alatt,a míg a tojások megfőttek. Azaz 8 perc alatt. Játék az egész.

Recept!

2 doboz tonhalkonzerv, lecsöpögtetve, kinyomkodva (én a dobozfedővel szoktam)

fél fej lila hagyma

1 szál angol zeller

5-6 szem zöld olajbogyó

fél piros kaliforniai paprika vagy kápia

1 doboz natúr joghurt

2 db 8 perces tojás

1 csokor friss petrus

Pár csepp citromlé

Só, bors

1 kanál olíva olaj

2 zöld alma (ropogós, zamatos- golden, mutsu, granny smith)

A tojásokat főzd meg. Csak akkor tedd bele őket a vízbe, ha már forr. Sózd, így könnyebb pucolni és kis ízt is kap a pórusokon keresztül. Hideg vízben hűtsd 3-4 percig.

Amíg fő, a joghurtot csöpögtesd át egy sűrű szövésű szitán, így nem lesz annyira híg a krém.

Én nem használok most majonézt, mert ugye nem tesz jót az étrendemnek, de Te nyugodtan, csak akkor a joghurt nem kell bele.

A paprikát, zellert, hagymát, olajbogyót, petrust aprítsd nagyon finomra. Tedd őket keverő tálba és add hozzá a tonhalat, citromlevet, joghurtot, felaprított tojásokat, olajt, sót, borsot ízlés szerint, majd alaposan dolgozd össze. Kóstold meg, ha kell még só vagy citrom adj hozzá. Fóliázd le és tedd a hűtőbe pár órát, hogy összeérjenek az ízek.

Tálalásnál vágd cikkekre az almát, adj hozzá némi zöld salátát és edd őket össze.

Lehet, hogy elsőre bizarrnak tűnik, de erre csak azt tudom mondani, hogy 3 éve még a gumicsizma sem volt menő. Rozsos péksütivel még inkább emelhető az íz élmény.

A mai salit ajánlom azoknak, akik szeretik magukat és fontos nekik az egészség. Nyámi! Alig várom, hogy este megegyem az összest! És ajánlom a Nyugati téri Kaiser’s összes pénztárosának, mert megérdemlik.

Az erő legyen veletek!

Egy cipő, ami nem is olyan. Nyuszi hopp! A húsvét idén elmarad!

A poharamban bor, a vacsora sül és végre a borsőrlőmet is feltöltöttem színes golyócskákkal. A golyócskák borsból vannak és köszönik szépen, nagyon jól érzik magukat a helyükön. Nyilván az öröm csak addig tart, amíg ki nem tekerem a nyakukat. Egyszerűen imádom a frissen őrölt bors illatát, ízét, aromáját, hatását, tehetségét. Mert valljuk meg, roppant jól tudnak bánni az ételekkel. A legrosszabb krémlevest is feljavítja néhány laza tekerés egy borsőrlővel. Persze ez csak akkor igaz, ha az apró darabkák a levesen landolnak. Ezt fontosnak tartottam tisztázni, már itt az elején. Nekem nincsen puccos, gourmet őrlőm. Amit használok, még a szüleimtől kaptam Budapestre való költözködésemkor.

Ők már akkor sejtették, hogy ennek a gyereknek még köze lesz ezekhez az akkor még nem annyira elterjedt izékhez. És lám! Igazuk lett! Hordom magammal mindenhová, már a negyedik lakást szolgálja megállás nélkül és, hogy fényezzem a drágát, a Mokka és a FEM3 díszletében fel-fel tűnik időnként. Nem tudok utánaszámolni, de már kilóban mérhető az a mennyiség, amit ez a szerencsétlen jószág kitekert magából. Viseletes már, de vannak dolgok, amiktől az ember nem válik meg csak úgy, minden szívfájdalom nélkül.

Visszaemlékszem gyerekkorom azon szakaszára, amikor a Modern Talking még menőnek számított és Thomas Anders Dieter Bohlen-nel popikonként díszelegtek a falon poszter formájában. Nem csinálok belőle cikit, az összes lemezük megvolt.
Az egyik borító szélén cipők voltak fotózva, ez volt a kreatív design. Az én egyik cipőm pedig pont úgy nézett ki, mint Dieter Bohlen cipője. Persze rohadtul nem olyan volt, de a színük és a formájuk megegyezett és ez nekem akkoriban bőven elég volt ahhoz, hogy beképzelten és emelt fővel járjak - keljek a cipőben kicsiny falum utcáin. (szerintem az orr fennhordós járásom innen eredhet) Nem mintha bárkinek is feltűnt volna a hasonlóság Dieter és az én cipőm között a szomszédság körében, de hát egy rajongónak nagyon fontos volt, hogy legyen valami kapaszkodó. Nos, nekem ez a félcipő jelentette mindezt. Emlékszem, hogy anyu nagyon utálta a lábbelit. Nem csoda, hiszen már lyukas volt a szentem, de én csak nem tudtam megválni tőle.

De ugye egy anya nem tűrheti, hogy gyermeke lyukas cipőben járassa le a család becsületét, így egy óvatos pillanatban fogta a párost és a kukába dobta őket. Aztán jött a hiszti, a felháborodott Ferike, könyörögve, hogy adják vissza „a” cipőt, de nem sok sikerrel vertem magamat. Egyébként itt jegyzem meg, hogy nem voltam az a hisztis forma. Azóta sok minden változott.
Szóval cipő, kuka. Rájöttem a cselre és nem voltam rest beletúrni a szemétbe és megmenteni a féltett ereklyét. Pár napig még őrizgettem, majd beláttam, hogy nagyon roskadt már szegény és végleg megváltam tőle. Biztos vagyok benne, hogy titokban el is sirattam.

Kamaszként beteges tárgygyűjtő voltam. Képes voltam minden hülyeséget elrakni, megőrizni.
A cigi csikktől kezdve a másfél liter Balaton vízen át minden baromság megtalálható volt a szobámban. De tudom, hogy ezzel nem voltam egyedül. Mármint a gyűjtögetéssel. A kamaszkor tipikusan az a korszaka az embernek, amikor a tárgyak nagyon fontosak tudnak lenni. Azt hiszem, hogy ezek az ereklyék, buta maradványok bizonyos értelemben kapaszkodók tudnak lenni az igencsak kusza, hormonokkal és kísértésekkel teli életszakaszban. Szerelmek, csókok, életre szóló barátságok, táborok, kirándulások, első üveg italok, első doboz cigaretták, plakátok az első koncertről, vagy csak egyszerű szórólapok, amin szerepel a rajongott zenekar neve. Belépő egy nyári diszkóba, egy söröskupak, egy rongyosra hallgatott kazetta vagy CD, egy lepréselt lóhere, egy száradt napraforgó és lehetne még sorolni a végtelenségig. Tárgyak, emlékek, melyek fontosnak tartott események lenyomatai, poros maradványai voltak. Persze akkor ezek jelentették a mindent. Egy kamasz magánmúzeuma. Csoda, hogy az egerek nem ütötték fel a fejüket.

Emlékszem, főiskolás voltam, amikor nagy levegőt vettem és úgy döntöttem, hogy mindez már a múlté, felnövök és kidobom a kamaszkoromat, jelképesen, a tárgyak kukázásával megpecsételve. Ültem ott és pakoltam a kacatokat. De elhatároztam, hogy semmi megingás, mindennek mennie kell. És mentek is. Egy korszak ürült a kukába. Egy darab, belőlem.
Azt hiszem, hogy ott döntöttem el, hogy nem akarok tárgyakhoz ragaszkodni. Belegondoltam, hogy 19 évesen még sok idő állhat előttem és nem lesz az a nagy lakás az életben, ahol az összegyűjtött drágaságok elférnének. Így akkor és ott megfogadtam, hogy nem leszek múzeum-csináló.

Persze nem akarok képmutató lenni, azért vannak itt maradt tárgyak Pár fotó, néhány, az utazásokból megtartott mütyűr, hűtő mágnesek, futóérmek. Ezek a büszkeségek.

Erről jut eszembe. Ma hivatalosan is megkezdtem a felkészülést a maratoni távra. Mától semmi súlyzó. Csak futás, de az orrvérzésig. Az edzésterv csak szerdán lesz nyilvános, de addig sem szabad pocsékolnom az időt, hiszen alig 6 hét van még hátra a nagy napig.
De meg fogom csinálni. Tudom! Remélem, hogy Ti is mellettem vagyok lélekben!

De nem elég csak a lelket táplálni, enni is kell, elég rendesen. Heti 100-120 km a kijelölt táv, amit futnom kell és ehhez bizony kell a kalória bevitel. Most különösen oda kell figyelnem, hogy mit eszem, iszom. Rostok, azonnal szívódó szénhidrátok, fehérje és rengeteg folyadék.

A mai vacsi is ennek jegyében ihletődött. Ma nyúl van a terítéken. Bob és Bobek már a múlté. Az egyiket megettem. Sajnálom.
De miért is jó nekünk a nyúl. Mert sokkal több benne a fehérje, mint a csirkében, nem hizlal, könnyen emészthető és nagyon jól beilleszthető a fogyókúrás étrendbe. Nagyon alacsony a zsírtartalma és a koleszterint is elfelejthetjük, ha ezt a húsfélét választjuk.
Hiedelem, hogy furcsa az íze. Én mondom, hogy eleinte nekem is voltak fenntartásaim vele szemben. De adtam egy esélyt neki és azóta nagy rajongója vagyok. Ha a zsákmányt bepácoljuk (azoknak mondom, akik félnek tőle), akkor biztos, hogy legyőzhető ez a csípőből lőtt „undor” reakció a húsát tekintve. Egy esélyt megérdemelnek ezek az aranyos, piros szemű, fehér bundás nyuszmuszok.
Na, ezen kell túllépni! Nem simogatni kell őket hanem levágni és megenni.


Recept!

Fél kg nyúlgerinc vagy lapocka (én lapockát vettem)
4 szál sárgarépa
1 csomag halványító zeller (az a zöld izé, ami zacskóban van)
1 piros paprika
1 kis fej zellergumó
1 fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
Fél szál póréhagyma (elhagyható)
4-5 szem boróka szétroppantva
2-3 szál friss kakukkfű
2 dl száraz fehérbor
2-3 kanál olaj
Só, bors, 1 kk mustár, 1 babérlevél

A sütőt kapcsold be 200 fokra.
A répát, zellert, hagymát, fokhagymát, paprikát tisztítsd meg és vágd, karikázd fel 1-1 cm szeletekre, kockákra.
Hevítsd fel az olajt, majd tedd rá a zöldségeket. Jól pirítsd le őket, sózd, legyenek kicsit feketék. Ez kell, a bennük lévő cukor karamellizálódik ilyenkor. Add hozzá a kakukkfüvet és a borókát is. 8-10 perc után borítsd át egy tepsibe a zöldségeket. A serpenyőt hevítsd tovább és tégy bele egy kanál olajt. Tedd rá a húsokat és pirítsd őket. Óvatosan önts rá 1 dl bort. Ezzel jól feláznak a lesült pörzsanyagok és minden zamatot visszakapnak, amit a serpenyő megpróbál ellopni tőlünk. 3-4 perc alapos pirítás után a húsokat tegyük át a zöldségágyra.

A serpenyő alatt vegyük vissza a lángot és öntsük bele a maradék 1 dl bort és a mustárt. Elegyítsük és öntsük a húsra. Tegyük be a sütőbe és süssük fél órát. Ha gerincet sütünk, csak az utolsó fél órára tegyük hozzá a húst. Annak elég ennyi is.
Köretet nem készítek külön, bár egy laza rizs elmegy vele. Persze a rozmaringos krumpli lenne hozzá az igazi, de én ezt most ugye nem ehetem. Nálam egy jó nagy adag zöld saláta és a vele sült zöldségek jelentik a boldogságot a nyulacska mellé.


Tárgyak. Körülvesznek, kiegészítenek. Azt hiszem, hogy ez a kulcsszó. A bennünket körülvevő dolgok minket tükröznek, rólunk árulkodnak. Mutasd meg tárgyaidat és megmondom ki vagy. Mondta egy fehér nyúl és elvezette Alice-t csoda országba.